Mesterségek Ünnepe 2023 - Budapest
Bemutatkozás
A Mesterségek Ünnepe 2023-ban is megnyitja kapuit a Budai Várnegyedben. Az ingyenesen látogatható rendezvény, mely a Szent István napi programsorozat részét képezi, 800 mester látványműhelyét vonultatja fel augusztus 18-20. között. A fesztivál a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában, a Szentháromság téren, illetve a Dísz téren teszi fényesebbé az ünnepet színpadi produkciókkal.
A rendezvény ingyenesen látogatható minden korosztály számára. Mosdó és akadálymentesített mobil WC is helyet kap majd a helyszínen, mellettük pedig folyóvizes kézmosási, illetve kézfertőtlenítési lehetőség várja a vendégeket. Kutyát kizárólag pórázon, szájkosárral szabad az esemény területére vinni.
Dísz tér
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-19:00 – Kovács Zoltán és Bárány Mara mesterségbemutatói és játszóház
10:00-19:00 – Fabatka Porta népi játszótér
11:00-12:00 – Navratil Andrea és a Kobzos Együttes: Bor, búza, békesség, kenyereskosár, pohárszék...
12:00-16:00 – Merende Műhely: „Mennyit bír ki a búzaszem?”
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
15:00-15:45 – Aprók tánca
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:30-17:30 – Gulyás László: A kenyér meséje
17:30-19:00 – Népzenei koncert, énektanítás és hangszerbemutató Korindával
Szentháromság tér
15:00-16:00 – „Gyertek, menjünk vendégségbe!” - Farkas Zoltán "Batyu" és az Új Gereben zenekar koncertje, vendég: Barna Anikó
17:00-17:10 – Ünnepélyes megnyitó
17:10-18:10 – Archív - a Tükrös Együttes koncertje
19:00-20:00 – Született tehetségek - az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület műsora
21:00-22:00 – Lakatos Mónika és a Romengo nyáresti koncertje

10:00-19:00 – Pintér Piroska és Kamocsay Judit mesterségbemutatói és játszóház
11:00-12:00 – Szalóki Ági családi koncertje

16:30-17:30 – Ládafia: Együgyű Mihók avagy, a balgaság szerentséjének egészen igaz történetje
17:30-19:00 – Népzenei koncert, énektanítás és hangszerbemutató
Szentháromság tér
10:30-11:30 – Paár Julcsi - Hangoló: Kerekerdő
12:30-13:30 – Szerb, horvát, makedon… - A ViGaD Zenekar és a Tanac Táncegyüttes közös produkciója, sztárvendég: Eredics Salamon
14:00-15:00 – Moldvai és gyimesi csángó népzene - a Tatros Együttes koncertje, vendég: Vrencsán Anita
16:00-17:00 – Népdallá vált Petőfi versek - Tímár Sára és zenekara koncertje
18:00-19:00 – Martin György Kalotaszegen - az Erdőfű Zenekar koncertje
20:00-21:00 – Kerekes Akusztik: Tűz és Víz

10:00-19:00 – Németh Bea, Dobinszki Csilla és Szabolcsi Mónika mesterségbemutatói és játszóház
11:00-12:00 – Balogh Melinda Társulat: Tündér Ilona és Árgyélus
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
15:00-15:45 – Aprók tánca
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:30-17:30 – Rőtökör: Kígyós Jancsi
17:30-19:00 – Népzenei koncert, énektanítás és hangszerbemutató Bére Bandával
Szentháromság tér
12:00-13:00 – Kármentő Zenekar koncertje - vendégek: Sipos Mihály és Kardos Mária
14:00-15:00 – Szívből való muzsika - Pál István "Szalonna" és Bandája koncertje
15:00-15:30 – Kenyéráldás ünnepség - közreműködik: Petrás Mária
16:30-17:30 – „folkTrend!” divatbemutató
18:00-19:00 – Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület ünnepi műsora (szerkesztő: Siketánc Szilveszter)
20:00-21:00 – Fitos Dezső Társulat: Embertánc - A táncoló ember
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Várhatóan forgalmi korlátozások lesznek érvényben az államalapítás ünnepén, ezért célszerű autó helyett a közösségi közlekedést választani. A Mesterségek Ünnepe a Budai várnegyedben kerül megrendezésre, amelyet a Széll Kálmán tér felöl a 16, 16A jelzésű buszjáratokkal, a Clark Ádám térről pedig a 16 jelzésű busszal lehet megközelíteni.
Mesterségek Ünnepe 2023
Kenyéráldás
Ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, 2023-ban is aratókoszorús felvonulással egészül ki a Mesterségek Ünnepe. Bár pontos információkat az ütemtervvel kapcsolatban még nem tettek közzé a szervezők, a korábbi évek alapján augusztus 20-án 14:30 táján várható a mesterek és néptáncosok felvonulása. Tavaly az útvonal a Tóth Árpád sétányon kezdődött, áthaladt a Tárnok utcán, majd a Szentháromság térnél ért véget, ahol 15:00 órakor megáldották az új kenyeret.
Fontos tudnivalók
A rendezvény ingyenesen látogatható minden korosztály számára. Mosdó és akadálymentesített mobil WC is helyet kap majd a helyszínen, mellettük pedig folyóvizes kézmosási, illetve kézfertőtlenítési lehetőség várja a vendégeket. Kutyát kizárólag pórázon, szájkosárral szabad az esemény területére vinni.
Augusztus 18., péntek
Dísz tér10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-19:00 – Kovács Zoltán és Bárány Mara mesterségbemutatói és játszóház
10:00-19:00 – Fabatka Porta népi játszótér
11:00-12:00 – Navratil Andrea és a Kobzos Együttes: Bor, búza, békesség, kenyereskosár, pohárszék...
12:00-16:00 – Merende Műhely: „Mennyit bír ki a búzaszem?”
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
15:00-15:45 – Aprók tánca
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:30-17:30 – Gulyás László: A kenyér meséje
17:30-19:00 – Népzenei koncert, énektanítás és hangszerbemutató Korindával
Szentháromság tér
15:00-16:00 – „Gyertek, menjünk vendégségbe!” - Farkas Zoltán "Batyu" és az Új Gereben zenekar koncertje, vendég: Barna Anikó
17:00-17:10 – Ünnepélyes megnyitó
17:10-18:10 – Archív - a Tükrös Együttes koncertje
19:00-20:00 – Született tehetségek - az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület műsora
21:00-22:00 – Lakatos Mónika és a Romengo nyáresti koncertje
Augusztus 19., szombat
Dísz tér10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-19:00 – Fabatka Porta népi játszótér
10:00-19:00 – Pintér Piroska és Kamocsay Judit mesterségbemutatói és játszóház
11:00-12:00 – Szalóki Ági családi koncertje
12:00-16:00 – Merende Műhely: „Mennyit bír ki a búzaszem?”
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
15:00-15:45 – Aprók tánca
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:30-17:30 – Ládafia: Együgyű Mihók avagy, a balgaság szerentséjének egészen igaz történetje
17:30-19:00 – Népzenei koncert, énektanítás és hangszerbemutató
Szentháromság tér
10:30-11:30 – Paár Julcsi - Hangoló: Kerekerdő
12:30-13:30 – Szerb, horvát, makedon… - A ViGaD Zenekar és a Tanac Táncegyüttes közös produkciója, sztárvendég: Eredics Salamon
14:00-15:00 – Moldvai és gyimesi csángó népzene - a Tatros Együttes koncertje, vendég: Vrencsán Anita
16:00-17:00 – Népdallá vált Petőfi versek - Tímár Sára és zenekara koncertje
18:00-19:00 – Martin György Kalotaszegen - az Erdőfű Zenekar koncertje
20:00-21:00 – Kerekes Akusztik: Tűz és Víz
Augusztus 20., vasárnap
Dísz tér10:00-19:00 – Fabatka Porta népi játszótér
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-10:30 – Mesterutak
10:00-19:00 – Németh Bea, Dobinszki Csilla és Szabolcsi Mónika mesterségbemutatói és játszóház
11:00-12:00 – Balogh Melinda Társulat: Tündér Ilona és Árgyélus
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
13:00-13:30 – Mesterutak
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
14:00-14:30 – Élőszavas mesemondás
15:00-15:45 – Aprók tánca
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
15:45-16:00 – Élőszavas mesemondás
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:00-16:30 – Mesterutak
16:30-17:30 – Rőtökör: Kígyós Jancsi
17:30-19:00 – Népzenei koncert, énektanítás és hangszerbemutató Bére Bandával
Szentháromság tér
12:00-13:00 – Kármentő Zenekar koncertje - vendégek: Sipos Mihály és Kardos Mária
14:00-15:00 – Szívből való muzsika - Pál István "Szalonna" és Bandája koncertje
15:00-15:30 – Kenyéráldás ünnepség - közreműködik: Petrás Mária
16:30-17:30 – „folkTrend!” divatbemutató
18:00-19:00 – Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület ünnepi műsora (szerkesztő: Siketánc Szilveszter)
20:00-21:00 – Fitos Dezső Társulat: Embertánc - A táncoló ember
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Megközelítés
Várhatóan forgalmi korlátozások lesznek érvényben az államalapítás ünnepén, ezért célszerű autó helyett a közösségi közlekedést választani. A Mesterségek Ünnepe a Budai várnegyedben kerül megrendezésre, amelyet a Széll Kálmán tér felöl a 16, 16A jelzésű buszjáratokkal, a Clark Ádám térről pedig a 16 jelzésű busszal lehet megközelíteni.
Augusztus 20. Budapest
Maradj képben a Szallas.hu Programokkal! Naprakész augusztus 20-i ajánlónkban kiemelt ünnepi események közt böngészhetsz a koncertektől kezdve a családi rendezvényekig.
Szent István Napi programok Budapesten >>
Budapesti szállások az ünnepi hétvégére >>
Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes