Mészégető-források barlangja - Orfű
10
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Mecsek harmadik leghosszabb barlangrendszere nyújt betekintési lehetőséget az ide érkező turistáknak. Az Orfűi-tó nyugati partján, közel 10 méter magas sziklafal tövében található a barlang, mely 330 méter hosszan feltárt rendszer középső-triász sötétszürke mészkőben alakult ki.


Túra a barlangban

A barlang igazi élménydús túrát biztosít mindenki számára. Már a bejárati szakaszon négykézláb szükséges haladni, majd egy másfél méter magas terem várja a barlangászókat. A kalandok csak ezután kezdődnek: iszapréteggel kell megküzdeni, szűkületeken át, de van, ahol derékig érő vízben kell haladni.


Részvétel

A barlangtúrákon csak 14 éven felettiek vehetnek részt, azonban 14-18 éves kor között szülői engedély szükséges. A kedden, csütörtökön és szombat délután induló túrákat szakképzett túravezető kíséri, és a felszerelések biztosítottak minden résztvevő számára. Minden résztvevőnek a túra napja előtt legalább 2 nappal előzetesen be kell jelentkezni.

Mészégető-források barlangja értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
4 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (1 éve)
budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (1 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Berki Zsolt - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Bezi

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Nyitva
szerda
Zárva
csütörtök
Nyitva
péntek
Zárva
szombat
Nyitva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Túra belépőjegy
7 500 Ft/fő

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 900 m
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 300 m