Bemutatkozás
A Miskolctapolca Barlangfürdő a 2024. szeptember 6-án történt sajnálatos tűzeset miatt bizonytalan ideig zárva tart!
Az egész évben látogatható, lélegzetelállító Miskolctapolca Barlangfürdő európai szinten is páratlan élményt nyújt. A hely különlegességét az adja, hogy a vendégek több 100 ezer éves, természet alkotta járatokban élhetik át a vízi kikapcsolódást. Wellness szolgáltatások egész sora, kellemes termálvíz, gyógyító barlangi klíma és tematikus medencék várják télen-nyáron a fürdőzés szerelmeseit.
Története
Tapolca már a középkorban is kiemelkedő szerepet töltött be Miskolc életében. A termálvíz gyógyító hatásaira elsőként a helyi apát hívta fel a figyelmet, aki 1711-ben kassai orvosokkal igazoltatta a víz csodatévő erejét. 30 évvel későbbi dokumentumokban már találni leírásokat a fürdőről, de a terület csak az 1920-30-as évek alatt vált közkedvelt üdülőövezetté.
A hatalmas siker és a barlangjáratokban rejlő lehetőségek arra sarkallták a települést, hogy új fürdőpalotát építsen. A munkálatok nagyjából 3 évig tartottak. Folyamatos fejlesztések eredményeképp 1959-ben megnyitották a barlangi fürdőhelyet, 10 évvel később pedig az ikonikus kagylómedencét. Napjainkban Szauna Parkkal, illetve 6 kültéri és 7 beltéri medencével büszkélkedhet.
Barlangfürdő
A miskolctapolcai fürdővilág barlangjáratai minden évszakban nyitva állnak a kikapcsolódni vágyók előtt. Két 33-35°C-os termálmedencében, ősöreg mészkőfalakkal körülvéve lehet kiheverni a dolgos hétköznapok fáradalmait. A Római terem az ókori közfürdők élményvilágát idézi, míg a 32°C-os vízhőmérsékletű Csillagteremben a belépők úgy érezhetik, a szabad ég alatt pancsolnak. Ezen kívül az Öreg barlang medencét, a Fürdőcsarnokot és Hidas termet vehetik igénybe a látogatók.
Gyógyvíz
A hegy gyomrából fakadó, meleg karsztvíz a testre és a lélekre is jótékony hatást fejt ki. Mivel a sótartalma még az 1000 milligramm/litert sem éri el, akármennyi ideig lehet benne fürdőzni. Jelentős kalcium, magnézium, kálium, hidrogénkarbonát és szulfát tartalma miatt gyógyír az ízületi betegségekre.
Strandfürdő
Nyáron csaknem 3,6 hektáros, parkosított stranddal és 6 medencével egészül ki a Miskolctapolcai Barlangfürdő kínálata. A terület akadálymentesített, hogy a mozgáskorlátozottak is teljes kényelemben élvezhessék ki a jó időt. A fiatalabb korosztályt 3 gyerekmedence is várja, van egy élményelemekkel tarkított Tavifürdő, a fürdő jelképé vált Kagylómedence pedig a pihenésre vágyókat örvendezteti meg.
Szauna Park
A Szauna Park sokszínű wellness szolgáltatásai között 3 lávaköves finn szauna, 1 gőzkabin és 3 infraszauna található. Emellett zuhanyzók, merülőmedence és pihenőágyak is gondoskodnak a relaxációról. A wellness részleg használatához külön jegyre van szükség.
Étkezési lehetőség
A Tavasbarlangot ebédidőben sem kell elhagyni, hiszen a Termál Étterem egész évben frissen készült hazai és nemzetközi finomságokkal látja el a fürdőzőket. 30 főig akár csoportok étkeztetését is vállalják. Nyaranta lángossütő, fagylaltozó és a Tüske bár is nyitva tart.
Megközelítés
A Miskolctapolcai Barlangfürdőt Budapest felől a 3-as vagy az M3-as, Tokaj irányából pedig a 37-es úton lehet megközelíteni. Akik vonattal érkeznek, azokat a vasútállomástól az 1-es, 1A-s vagy 2-es villamos szállítja el a Szinvaparkig, ahol át kell szállni a 2-es vagy 20-as buszra. Nagyjából 20 perces a menetidő, a végállomástól pedig mindössze 200 méternyi sétára található a fürdő bejárata.