Móra Ferenc Múzeum - Szeged
9.5
535 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Móra Ferenc Múzeum Szeged központjában, a Tisza-part és a belvárosi híd találkozásánál helyezkedik el, történelmi hangulatú épülete a város egyik meghatározó jelképe. Az építmény a régió kiemelkedő kulturális központjának számít.

Folyamatosan megújuló kiállításai mellett nem csak régészeti, néprajzi és irodalomtörténeti kutatások, de történettudományi, természettudományi és numizmatikai kutatómunka is folyik az intézmény falai között.


Kedvezményes Program

Szallas.hu oldalon tett foglalásodhoz 30 km-es körzetben programkuponokat küldünk, hogy kedvezményes áron színes programokkal tölthesd meg az utazásod. Ne felejtsd, már digitálisan is beválthatod programkupondjaid az appon keresztül.


Története

A Városi Múzeum és Könyvtár 1883-ban lett alapítva egy adományozott könyvtárból. A ma is látható neoklasszicista épület 1896-ban készült el Steinhardt Antal és Láng Adolf tervei alapján. Az intézményegyüttest ekkor Közművelődési Palotának nevezték el, ám amikor 1950-ben ketté vált, felvette a Móra Ferenc nevet.

1984-ben a könyvtár külön, egy új palotába költözött a szegedi Dóm térre. A Móra Ferenc Múzeum 2013. óta megyei hatáskörű városi múzeumként, valamint négy kiállítóhellyel működik: Fekete-ház, Kass Galéria, Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóhely, Vármúzeum és Kőtár. 


Műkincsek

A Móra Ferenc Múzeum 1,2 millió műtárgy közgyűjteményével az ország egyik legnagyobb megyei hatáskörű városi múzeumának mondható. Igen gazdag képzőművészeti, numizmatikai és sok más gyűjteményeiben is.

Emellett  a  sorra kerülő feltárásoknak és az ajándékozásoknak köszönhetően folyamatosan gyarapodik az állomány. Féltve őrzött kincsei között szerepel Munkácsy Mihály Honfoglalás c. festményének szén- és színvázlata, Vágó Pál festménye a szegedi nagy árvízről, valamint Giorgio Vasari Angyali üdvözlet c. műve. 


Állandó kiállítások

Állandó kiállításai közé tartozik a Móra Ferenc emlékszoba, Lucs Ferenc-képgyűjtemény, Patikatörténeti kiállítás, Csak egy földünk van, "Szöged hírös város", "Minden, ami arany", Néprajzi látványtár, Természettudományi látványtár, Utazz a múltba! - Szeged történeti állandó kiállítás, Móra Rengeteg - A zöld Móra.


További programok Szeged >>

Móra Ferenc Múzeum értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 535 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
535 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A kiállítások érdekes témákban, nagyon sok ismerettel kerülnek megrendezésre. Érdemes felmenni a tetőre is, szép a kilátás a városra."
Középkorú pár (2 hete)
Magyarország
10
"A kiállítás ők nagyon különleges hangulatúak."
Egyéni utazó (1 hónapja)
9
"A kínai agyagkatonák kiállítása nagyon jól összeszedett és érdekes volt."
Idősebb pár (1 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
10:00-18:00
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-20:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
Minden belépőjegy árából

Árak

Egész évben
Teljes árú
2 790 Ft
Családi (2 szülő +2 fő 18 év alatti gyermek)
6 990 Ft
Minden további gyermek
1 000 Ft
Diák, Nyugdíjas
1 690 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, horvát
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: környéken

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások
  • Detektív játék

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 650 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m