Nagyboldogasszony Minorita templom - Miskolc
9
2 értékelés alapján

Bemutatkozás

A miskolci Nagyboldogasszony templom vagy minorita templom a Hősök terén, a Földes Ferenc Gimnázium jobb oldalán található. Az 1729 és 17600 között épült barokk stílusú épület a város legjelentősebb temploma. Kelemen Didák minorita tartományfőnök alapította a templomot. A tervező és építő Giovanni Baptista Carlone egri építész volt. Az 1843. évi nagy miskolci tűzvész során leégett a tető, beszakadt a boltozat, még a harangok is megolvadtak, a helyreállítási munkálatok 2 évet vettek igénybe. Külsejét tekintve a templom kéttornyos, homlokzatát dór, ión oszlopok és lizénák tagolják. Főbejárata domborművekkel díszített, 2001-ben készült el hozzá a bronzkapu. A templomnak két harangja van. A keleti toronyban található a nagyobb, amely 2000 kg súlyú és 150 cm átmérőjű, a nyugati toronyban lévő pedig 150 kg-os, 62,5 cm átmérővel rendelkezik.

Nagyboldogasszony Minorita templom értékelése 9 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

9
Nagyon jó
2 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
"könnyen megközelíthető, a városközpont és a Hermann Ottó Múzeum között, séta közben érdemes betérni. Gazdag barokk templom, jól gondozott, felújított műemlék, rendkívül gazdag díszítéssel."
Egyéni utazó (2 éve)
9
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Lenkei Tamásné - középkorú pár (4 éve)
Vác

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m