Nagykeszi templomrom - Gyepükaján
Bemutatkozás
A gyepükajáni Nagykeszi templomrom Árpád-kori eredetű, a XIII. században épülhetett. Egy 1346-ban keltezett oklevél alapján arra következtettek, hogy a templom Szent Péter tiszteletére volt szentelve. Feltehetően a török időkben pusztult el a település, mára csak egykori templomának romjai maradtak fenn.
Háromemeletes tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrésszerű ablakokkal látták el. A hajó és a torony közötti átjárás a földszinten hiányzik. A toronyba a kegyúri karzatról, az első emeletről lehetett bejutni. A hajó hosszúsága 5,1 m, szélessége 4,5 m.
A templom kör alakú körítőfalának nyomai ma is jól kivehetők, átmérője kb. 30 m. A rom mellett egy kőkereszt látható, melyet 2000-ben készítettek Nagykeszi település emlékére.
A Nagykeszi templomrom megközelíthető autóval földúton, vagy Gyepükaján központjából 2 km-es sétával.