NAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje - Balatonfüred

Bemutatkozás

Június 22-én és 28-án este KAP tart nevetőizom-aerobikot a balatonfüredi Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpontban. Kovács András Péter NAHÁT! című önálló estje rengeteg humort és vicces történetet tömörít egyetlen fergeteges produkcióba. A poénáradat témáit életéből meríti, ezeket pedig választékosan és szerethető módon adja elő.

Az előadást keresleti alapon árazzák!


Kovács András Péter

A többgyermekes édesapa az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott le, a doktorit is megcsinálta, majd jogi karrierjét hátrahagyva humorista lett, pályafutását pedig 2004-ben kezdte a Dumaszínházban.

Már humorista karrierje kezdetén rögtön ráharapott a magyar közönség: különleges karaktere és könnyfakasztó poénjai a legmorcosabb ünneprontók arcára is mosolyt csaltak. Állandó szereplője lett a Showder Klubnak, jó darabig még humorkoordinátorként is hozzájárult a műsor sikeréhez.

Azóta sok víz folyt le a Dunán: könyvei jelentek meg, rádiós műsorokban lépett fel, 2008-ban pedig egy Karinthy-gyűrű büszke tulajdonosa lett. Nem fér hozzá kétség, hogy a Showder Klubból kicsírázó humoristabrigád és a hazai stand-up műfaj egyik legfontosabb tartógerendája.


Megközelítés

A Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont Balatonfüred belvárosában található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a helyszínen ingyenesen tudnak parkolni, a legközelebbi buszmegálló pedig mindössze 1 perc sétával elérhető.

Időpont

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
Zárva
péntek
Zárva
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépőjegy
5 990 Ft-tól

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 1.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m