Neptun Kikötő és Kemping - Újlőrincfalva
10
2 értékelés alapján

Bemutatkozás

A hajózás szerelmeseit 2020 májusa óta várja színvonalas szolgáltatásokkal és csodás természeti környezettel a Neptun Kikötő és Kemping. Annak ellenére, hogy Újlőrincfalva a térség egyik legkisebb települése, a Tisza-tó partján kiépült vízi bázis horgászati és közlekedési szempontból is kedvező elhelyezkedéssel büszkélkedhet. 


Kikötői szolgáltatások

A Neptun területén korszerű, minden szabványnak megfelelő csónak- és hajókikötő épült, amely akár 100 vízi jármű egyidejű állomásoztatására is alkalmas. Az úszómólók biztonságáról 24 órás felügyelet gondoskodik télen-nyáron. A nagyobb méretű lakóhajókat a partvonal mentén lehet elhelyezni, a vízre jutást pedig a tó aktuális állásától függetlenül sólyázással vagy vontatóval biztosítják. Motor nélküli csónak bérlésére is lehetőség nyílik, hogy a látogatók testközelből ismerhessék meg a Tisza-tó élővilágát.


Horgászat

Mivel a Neptun kikötőnek közvetlen kijárata van a Kis-Tiszára, a Sarudi- és a Poroszlói-medencére, valamint az 5-6. öblítőcsatornán keresztül a Tiszára is, a környék összes értékes horgászhelyét könnyen meg lehet közelíteni. A pecázás híveit is meglepi majd, hogy milyen gyorsan horogra akadnak a tó ficánkoló lakói.


Élmények

Ha az érkezők nem éreznek elég indíttatást magukban az önálló felfedezéshez, akkor szakértő túravezetők irányításával járhatják körbe a hatalmas víztömeget. Az ökotúrához használt csónakok egyszerre 10 személy szállítására alkalmasak. A tartalmas kikapcsolódásra vágyók a kikötő Csepel Swing kerékpárjait bérelhetik ki.

Neptun Kikötő és Kemping értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Egész napos program a látogatók szerint
  • érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Greizer Zoltán - fiatal pár (1 éve)
Kazincbarcika

Nyitvatartás

hétfő
06:00-22:00
kedd
06:00-22:00
szerda
06:00-22:00
csütörtök
06:00-22:00
péntek
06:00-22:00
szombat
06:00-22:00
vasárnap
06:00-22:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Vízitúra, vezetővel
9 000 Ft/2 óra

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Előzetes foglalás: Ajánlott
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 6.5 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Parkoló jellege: Zárt
  • Ár: 400 Ft/nap

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 7.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 5.2 km