Nógrádi vár - Nógrád
9.7
63 értékelés alapján

Bemutatkozás

A vár a veszélyelhárítási munkák teljes körű elvégeztetéséig nem látogatható!
A Nógrádi vár még ma is csodálatos látvánnyal magasodik a Börzsöny keleti részén. Magyarország egyik legrégebbi kővárai közé tartozik a belsőtornyos és belső várból álló építmény. A vár keletkezéséről pontos információk nincsenek, de azt tudni, hogy az egyszerű stílusban épült vár már a népvándorlás idején itt volt.


A Nógrádi vár története

Az idő múlásával az itt élő szlávok és bolgárok megerősítették, ekkor megvetették annak alapjait is, amit Novigrádnak, Újvárnak kereszteltek el. A honfoglalás idejében, mint ahogy az meg lett írva: "Árpád vezér tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömör és Nógrád várának népét meghódítsák neki." A vár védői ellenkezés nélkül megadták magukat, így a magyarok birtokába került a vár. 

Később IV. László király I. Tamás püspöknek ajándékozta Nógrádot körülbelül az 1274-1284-es évek között. A tatárjárástól a XV. századig kevés információ található a vár történetéről. Zsigmond Király halála után Szilassy Vince püspök erősítette meg falait, majd Báthori Miklós 1475-1506 között Traguinus Jakab építész tervei alapján egész nagy összeggel újíttatta fel a várat.

Mátyás főherceg, Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf egyesített serege csaknem 50 évi megszállás után 1594-ben sikerült felszabadítani a várat. A végvárat Révay András parancsnoksága alatt 300 magyar és 300 német katona őrizte. A várra újból ráfért volna egy megerősítés, ám ezt nem hajtották végre, így ennek köszönhetően, 1598-ban egy újabb török támadás érte.

Viszont ennek ellenére a védősereg sikeresen visszaverték az ostromot. 1605-ben Bocskai István török segítséggel elfoglalta a várat, majd 1606-ban a bécsi béke következtében a király kezébe került.  1619-ben Bethlen Gábor foglalja el az építményt, ám az 1622-es nikolsburgi béke szintén a király kezébe juttatja vissza.
 
1685-ben egy villánycsapás csapott le a lőporraktárra, ezáltal hatalmas kárt végzett a védőfalakban, aminek maradványait a törökök felgyújtották. A II. Rákóczi Ferenc szabadsáharc idején a fejedelem a vár kijavítását és felépítését követelte, amit 1709-ben el is fogadtak.

A megerősítés viszont nem volt alkalmas arra, hogy egy komolyabb ostromot kibírjon, ezért 1709-ben a kurucok szétrombolták. A császáriak elfoglalták, és a még álló falakat lerombolták.


Megközelítés

A Nógrádi Vár szabadon látogatható és autóval is könnyen megközelíthető a település felől. A romok közül gyönyörű kilátás nyílik elénk a városról és a környező területekről. A vár alatt található egy parkoló, ahonnan kényelmesen, néhány perces sétával könnyen elérhető a várrom. A várhegyen található fákat és bokrokat 2017-ben eltávolították, így jól áttekinthetővé vált a sziklatalpazaton található falszakaszok.

Nógrádi vár értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 63 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
63 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
"Kislánykorom óta, látogatjuk a Nógrádi vár romjait.Kisvidéki környezete egy nyugodt, laza túrát ad.Kilátás a Börzsönyre. Naplemente kedvelőknek nincs csalódás."
Fiatal pár (11 hónapja)
Tomács
10
"Jó lett volna egy kis történelmi tájékoztató tábla, rövid történettel, ábrákkal-képekkel a gyerekeknek, hogy tanuljunk is valamit erről a várról, ne csak rohangáljanak az udvaron, a bástya már eléggé romos, jó lenne helyreállítani."
"kényelmes szerpenin út vezet a várhoz a faluban, a várfalra fel lehet menni, van fatornyos kilátó is, várudvaron kaloda, országzászló."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Debrecen
10
"Nógrád vára Nógrád község házai között található, könnyen megközelíthető köves kiépített úton. A vár csodálatos, nagy területet foglal el és gyönyörű a kilátás."
Középkorú pár (1 éve)
Pásztó

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 600 m