
Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház - Tiszafüred
Bemutatkozás
A Tisza menti népművészet egyik legkiemelkedőbb gyöngyszeme a füredi fazekasság. A mesterségnek méltó emléket állít a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház, amelynek épülete a település egykori központjában helyezkedik el. A kiállítás páratlan kultúrtörténeti és építészeti jelentőséggel bír, így a történelem iránt érdeklődők számára kihagyhatatlan program.
Pontos ismereteink nincsenek arról, hogy melyik évben tették le a Nyúzó-család otthonának első építőköveit, de feltételezhetően több mint 200 éves múltra tekint vissza. A ház 1975 óta műemléki védettséget élvez, a rekonstrukciójára pedig 1977 és 1978 között került sor. A múzeum hivatalosan csak 2 évvel később, 1980-ban nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
A Tájház története elválaszthatatlanul összefonódott az idősebb és az ifjabb Nyúzó Gáspár munkásságával. A Tiszafüreden is kisebb hírességnek számító mesterek munkái között találni madaras butellákat, művészi igénnyel megformált miskakancsókat és a kor divatjának megfelelő virágtányérokat is. Az ifjabb Nyúzó apjához hasonló stílusban készítette el munkáit, de az ő butellákra vésett rigmusait vaskos paraszti humor jellemezte.
A Tájház alaprajza illeszkedik a 19. század eleji hagyományokhoz. A tornácot elhagyva azonnal a pitvarba érkeznek a látogatók, aminek mindkét oldalán egy-egy szoba nyílik. A mestergerendás építmény megjelenését klasszicista stílusú oszlopok és nádtető egészíti ki.
Mivel a gyűjtemény autentikus berendezéseknek és használati tárgyaknak ad otthont, az érkezők könnyen elképzelhetik, hogy milyenek lehetettek a félparaszti sorban élők mindennapjai. A bútorok között a legrégebbi darab egy 1830-as évekből származó későrbarokk almárium. A kiállítás anyagában található még tulipános láda, egy korsólóca, mázas és mázolatlan korsók valamint füredi cseréptányérok is.
A múzeum nagy hangsúlyt fektet az ismeretátadásra és a gyerekek érdeklődésének felkeltésére. A Legyél Te is gazda és gazdasszony! program keretén belül a fiatalokat egész napos kalandok várják. Olyan foglalkozások közül lehet választani, mint a jelmezes hon- és népismereti óra, az agyagozás-korongozás, a szövés, a gyertyamártás és a népi játékok készítése.
Története
Pontos ismereteink nincsenek arról, hogy melyik évben tették le a Nyúzó-család otthonának első építőköveit, de feltételezhetően több mint 200 éves múltra tekint vissza. A ház 1975 óta műemléki védettséget élvez, a rekonstrukciójára pedig 1977 és 1978 között került sor. A múzeum hivatalosan csak 2 évvel később, 1980-ban nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. A Tájház története elválaszthatatlanul összefonódott az idősebb és az ifjabb Nyúzó Gáspár munkásságával. A Tiszafüreden is kisebb hírességnek számító mesterek munkái között találni madaras butellákat, művészi igénnyel megformált miskakancsókat és a kor divatjának megfelelő virágtányérokat is. Az ifjabb Nyúzó apjához hasonló stílusban készítette el munkáit, de az ő butellákra vésett rigmusait vaskos paraszti humor jellemezte.
Kiállítás
A Tájház alaprajza illeszkedik a 19. század eleji hagyományokhoz. A tornácot elhagyva azonnal a pitvarba érkeznek a látogatók, aminek mindkét oldalán egy-egy szoba nyílik. A mestergerendás építmény megjelenését klasszicista stílusú oszlopok és nádtető egészíti ki.Mivel a gyűjtemény autentikus berendezéseknek és használati tárgyaknak ad otthont, az érkezők könnyen elképzelhetik, hogy milyenek lehetettek a félparaszti sorban élők mindennapjai. A bútorok között a legrégebbi darab egy 1830-as évekből származó későrbarokk almárium. A kiállítás anyagában található még tulipános láda, egy korsólóca, mázas és mázolatlan korsók valamint füredi cseréptányérok is.
Programok
A múzeum nagy hangsúlyt fektet az ismeretátadásra és a gyerekek érdeklődésének felkeltésére. A Legyél Te is gazda és gazdasszony! program keretén belül a fiatalokat egész napos kalandok várják. Olyan foglalkozások közül lehet választani, mint a jelmezes hon- és népismereti óra, az agyagozás-korongozás, a szövés, a gyertyamártás és a népi játékok készítése.Árak
Egész évben
Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
500 Ft
Fotózás, videofelvétel készítés
2 000 Ft
Csoportos tárlatvezetés
3 000 Ft