Óbudai Gázgyár - Budapest
Bemutatkozás
Az Óbudai Gázgyár épülete csak kerítésen kívül tekinthető meg!
Az Óbudai Gázgyár Budapest III. kerületében található, a Duna partjáról nem messze. Csaknem 27 hektáros területen helyezkednek el a műemlék jelentőségű épületek.
Története
Az első pesti gázgyár 1956 végén kezdte meg működését, amely 838 közvilágítási lámpa fényét biztosította a városban. A főváros gyors fejlődésének köszönhetően két pesti és egy óbudai gázgyár épült a század végén. Ezek biztosították a növekvő igényeket. 1913 és 1984 között üzemelt az Óbudai Gázgyár, amely szénből állított elő városi gázt. Védett épületei közé tartozik a száraztisztító, az óraház, a víz- és kátránytornyok és a villamos központ. Az óraházban voltak azok az órák, melyek a gyárból kikerülő gáz mérésére szolgáltak. A gyár áramellátásáért felelős Diesel-generátorok és az elosztóhelyiségek a villamos központban kaptak helyet.
A gázgyár területén elhelyezkedő épületek mára már műemlék védettséget kaptak, melyek közül néhány új funkciót kapott. Az hajdani gyár déli részén lakóparkokat és irodaházakat alakítottak ki, környéküket parkosították. A jelenlegi tervek szerint múzeumot, illetve kultúr- és fesztiválparkot szeretnének létesíteni az épületegyüttesből.
Megközelítés
A III. kerületben található Óbudai Gázgyár egy háromszög alakú területen fekszik, melyet az Újpesti vasúti híd, a Duna jobb partja és az Óbudai-sziget bejárata határol.