Ócsai Református Templom - Ócsa
9.6
5 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az egykori ócsai premontrei kolostor 13. századi román stílusú, három hajós, kereszthajós bazilika, amely a premontrei rend számára épült, a román kor egyik legértékesebb fennmaradt magyarországi építménye. Egy 1234-ben készült jegyzőkönyv említi először, a település az Árpád-házi uralkodók idején királyi birtok volt. A templombelső legértékesebb része a bordás boltozatú főszentély, melyben a templom építésével egyidős freskók kerültek felszínre. A feltárt freskók Árpád-kori falfestészetünk kiemelkedő alkotásai.

A premontrei szerzetesek a kolostort a 16. század közepén hagyhatták el. A török időkben egy ideig mecsetként is funkcionált, 1560 óta használják a reformátusok. A reformátusok Mária Terézia királynőtől engedélyt kaptak a templom felújítására, ennek során új karzat és szószék is került a templomba. 1872-ben villámcsapás, 1884-ben tűzvész pusztította a templomot, majd 1897-ben megkezdődött a műemléki helyreállítása. 1986-1992 között került sor a templom régészeti kutatására, amit követett az épület teljes felújítása. 1995-ben Europa Nostra díjjal és az ezzel járó oklevéllel tüntették ki Ócsa Református Műemléktemplomát, a pontos és körültekintő helyreállításért.

Az egyedülálló műemléktemplom történetének és jelenének tárlatvezetéssel történő megismerésére, egyéni és csoportos látogatására is van lehetőség előzetes bejelentkezés alapján, amelyet a megadott elérhetőségen tehet meg.

Ócsai Református Templom értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 5 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
5 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (7 hónapja)
Komló
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baracsi Kázmér - középkorú pár (1 éve)
Százhalombatta
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
dr. Nagy Béla - egyéni utazó (1 éve)
Kecskemét

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
09:00-17:00
szerda
09:00-17:00
csütörtök
09:00-17:00
péntek
09:00-17:00
szombat
09:00-17:00
vasárnap
09:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 700 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m