Öreg-tó - Tata
9.8
119 értékelés alapján
16 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Tata és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Magyarország legrégebbi mesterséges halastava stílszerűen Tatán, a vizek városában várja a pihenni, túrázni vagy épp fesztiválozni vágyókat. 7,5 kilométernyi sétaút keretezi: egyik oldalról a természet kincseiben, míg a másikról a település kulturális örökségében lehet gyönyörködni. Nyáron sétahajók, vitorlások és evezős hajók egész garmadája tölti meg a vízfelületet. Fürdeni hivatalosan nem lehet, így ha már nagyon kibírhatatlan a kánikula, akkor inkább a Fényes Fürdőt ajánlott felkeresni.

Története

Ahogy azt az elnevezés is érezteti, a tatai Öreg-tó nagy múltra tekint vissza. A pleisztocén korban még csak egy forrásokkal táplált mocsárvidék pihent a helyén, majd nem sokkal a honfoglalás előtt az Által-érre emelt völgyzárógát segítségével tóvá duzzasztották. Mai formáját jó pár évszázaddal később, az 1740-es évek alatt nyerte el, Mikoviny Sámuel tervei alapján. 1965-ig szolgált halastóként, 1977-ben pedig megyei jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították. 

Látnivalók

A közel 250 hektáros Öreg-tó szépsége már önmagában is érdemes a felfedezésre, de ha ez nem lenne elég, a partján tett séta olyan, mintha a város történetének képeskönyvét lapozgatná az ember. A legikonikusabb részletet a reneszánsz stílusban épült Tatai vár jelenti, ahol a szóbeszéd szerint Mátyás király is előszeretettel üdült. Nem merült a feledés homályába az sem, hogy az Esterházyiak csaknem 200 évig birtokolták a területet: a túra során a család barokk kastélyát is megcsodálhatják az érkezők.

Az akadálymentesített, murvás sétaút mentén a Vízi vágóhíddal, egy Keresztelő Szent János szoborral és Borbás Tibor Öreg halász című térplasztikájával is meg lehet ismerni. Szép időben megéri kicsit kibővíteni a túrát a Fellner Jakab-kilátóval is, hiszen 40 méter magasból egészen más arcát mutatja a város.

Programok

Tata ma már nem csak a vizek, hanem a fesztiválok városa címre is igényt tart, ugyanis több országos jelentőségű eseménynek ad otthont az év során. Európában is ritkaság számba megy a Tatai Vadlúd Sokadalom, ahol az érdeklődőket madármegfigyelő versenyek, helytörténeti séták, állatbemutatók, gyerekprogramok, fotókiállítás és adventi vásár is várja. Az Öreg-tavat ugyanis tömegesen látogatják az olyan vándormadarak, mint például a nagy lilik, a vetési lúd és a fokozottan védett vörösnyakú lúd. A rendezvénysorozat minden programja ingyenes. 

Június utolsó hétvégéjén a tó partján a Víz, Zene, Virágfesztiválé a főszerep. Neves hazai és külföldi fellépők, tűzijáték és megannyi színes program csábítja a turistákat. Augusztus végén pedig a zene, a tánc, az irodalom és a művészetek kerülnek középpontba a Barokk Fesztivál keretében.

Megközelítés

Tata Budapesttől 70 kilométerre található, és az M1-es autópályát követve lehet a legegyszerűbben odatalálni. Mivel az út közvetlenül az Öreg-tó mellett halad el, nem lesz nehéz kiszúrni a megfelelő kanyart.

Öreg-tó értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 119 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
119 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni leginkább
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Tata lenyűgöző hely! Minden tökéletes a nyugodt, csendes vagy aktívabb pihenéshez... tökéletes víz, gyönyörű környezet, erdő, vár, kellemes teraszok, éttermek, kávézók"
Varga Dániel - fiatal pár (1 hete)
Budapest
8
"Az emberek nyugodtak, kedvesek a környezet csodálatos !!!"
Kisvárdai Pál - idősebb pár (1 éve)
Miskolc
10
"Szép túraösvények, vízisportolási és fürdési lehetőség, a tó körül éttermek, cukrászdák, kisvonat, vár...."
Szabó-Turákné Póka Ágnes - család kisgyerekkel (1 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 2.4 km
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség: környéken
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 1.2 km
  • Távolság vasútállomástól: 2.6 km