Orfűi Malmok - Orfű
9.6
402 értékelés alapján

Bemutatkozás

Felújítás munkálatok miatt a Garat zárva tart, így a malomtúrák indulási helyszíne megváltozott. Új indulási helyszín: Malom Pince

Pompás tórendszer, kiadós séták, pecázás, könnyűzenei fesztivál – a legtöbb ember tudatában ezek a szavak olvadtak össze a Mecsek medencéjében megbúvó Orfű nevével. Kár lenne azonban elmenni a település mellett anélkül, hogy az ember meglátogatná az Orfűi Malmokat, ahol szinte megállni látszik az idő és az önfeledt, tanulva szórakozásé a főszerep.

A Pécstől alig 16 kilométerre fekvő területen minden adott ahhoz, hogy az ide látogatók az élő hagyományok részeseivé váljanak és testközelből ismerkedjenek meg a hajdani őrlési technikákkal. Malmokból ugyanis három is van itt, amelyek más-más években kerültek Orfűre.


Vízimalom

A vízimalomban, amely a közeli Vízfő-forrás patakjára épült, a hozzáértő tárlatvezetés során a gabonafélék megőrlésének hosszas folyamatába lehet bepillantást nyerni. Az alsó szinten található kerékház tudatosítja az érkezőkben, hogy mekkora hajtóereje is van a víznek.


Szárazmalom

A vezetés következő állomása a majdnem 200 éves szárazmalom, amelynek monumentális őrlőkövét egykor még lovak húzták. Az épület 1974-ben került Orfűre, azóta számos kíváncsi kirándulónak mesélt már a gatyaszárszita használatáról és az itt található hatalmas présről is, amelyet a molnár növényi olajok kisajtolására használt.


Papírmalom

A legújabb tagja a gyűjteménynek a 2015 óta látogatható Papírmalom. Felfedezhető itt minden, ami a 18. századtól kezdődő papírkészítéshez köthető: merítődézsák, merítősziták és papírprések illusztrálják az egykori mesterség folyamatát. A technikához igényelt rostpépet súlyos kalapácsok hozták működésbe, ezeket is testközelből tudják megcsodálni a vendégek.

Az épület otthont ad egy grafikai műhelynek is, ahol a múzeum egyedi tervezésű, kézzel szitázott pólóit, vászontáskáit, aranyozott borítékait és üdvözlőlapjait állítják elő.


Étkezési lehetőség

Érdemes éhesen érkezni, a Malom Pincében télen nyáron bő kínálatból válogathatnak az ideérkezők: helyben sült péksütemények, kenyerek, prémium minőségű cukrász sütemények.


Programok

A melegebb hónapokban az árnyas fák, a hársillat és hűs patak csobogása igazi piknik hangulatot kölcsönöz a környéknek, aki pedig hóban szeretné végigjárni a Vízfő-tanösvényt, azt meleg süteménnyel és forralt borral várják. A gyönyörű kialakítású, eleganciát sugárzó látogatóközpont gyakori helyszíne egyéni rendezvényeknek, koncerteknek és workshoppoknak.

Orfűi Malmok értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 402 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
402 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kiscsoportos bemutató volt a malmoknal érhető és pontos bemutatást kaptunk."
- középkorú pár (1 hete)
8
"A múzeumok naponta két három alkalommal látogathatóak, aki nem felkészült az nem jut be, mert nem kívánt két órát várakozni, hogy bejuthasson."
"Csodás környezet"
Középkorú pár (4 hónapja)
10
"Kosárfonó foglalkozás, pékség"
Baráti társaság (4 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:30-15:00
szerda
Zárva
csütörtök
Zárva
péntek
10:30-15:00
szombat
10:30-15:00
vasárnap
10:30-15:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-15%
A belépőjegyek árából

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
2 500 Ft
Nyugdíjas belépőjegy
2 000 Ft
Diák belépőjegy (18 év alatt)
1 500 Ft
Nagycsaládos jegy (2 felnőtt + 3 gyerek)
8 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1.5 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, holland, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: étterem
  • Tárlatvezetés/audio guide

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 800 m