Öt Templom Advent 2024 - Győr
10
3 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az idei Öt Templom Advent november 29. és december 29. között kerül megrendezésre. A tavalyi évhez hasonlóan már a hagyományos módon, együtt az érdeklődőkkel szervezhetik meg a 2024-es adventet, hogy újra közösen készülhessenek fel az év leghangulatosabb ünnepére.


Az Öt Templom

Győr-Újváros Kossuth utcájában helyezkedik el az az öt templom, amiről az adventi vásár is kapta a nevét. Az evangélikus öregtemplom, a zsinagóga, valamint a református, a katolikus és a görögkatolikus templomok nem csak a téli adventi vásárnap adnak helyet, de itt rendezik meg minden év tavaszán az Öt Templom Fesztivált is. Egykor ez volt Győr leggazdagabb és legdrágább utcája.


Programok

Az Öt Templom Advent hagyományos programokkal várja az érdeklődőket. A programokon kívül karácsonyi koncertek kerülnek megrendezésre leginkább a templomokban.


Koncertek

November 29. - Katolikus templom
Collegium Sonorum
Vezényel: Mizsei Zoltán

November 30. - Evangélikus Öregtemplom
Szinetár Dóra adventi koncertje

December 5. - Református templom
Háy János és a StEFREM: Szerelmes, istenes, okosos

December 6. - Evangélikus öregtemplom
Barcelona Gipsy balKan Orchestra (ES)
Csak egy koncert Magyarországon!

December 7. - Zsinagóga
Vecsei H. Miklós és a QJÚB: Ázott hajában hét halott bogár ragyog
Radnóti-premier

December 8. - Református templom
Csorba Lóránt és Vecsei H. Miklós előadásában: A kis herceg

December 10. - Görögkatolikus templom
konkoi x Balla Gergely

December 13. - Református templom
Dalversek Adventben 4.0
Balla Eszter - Debreczeny Csaba - Lotfi Begi

December 14. - Katolikus templom
Magyar Banda
Vendég: Caussanel Izabella és Hegedűs Bori

December 15. - Evangélikus Öregtemplom
Budapest Klezmer Band
Vendég: Jordán Adél

December 17. - Görögkatolikus templom
Szászvárosi család

December 18. - Zsinagóga
BartolomeyBittmann (A)
Csak egy koncert Magyarországon!

December 27. - Zsinagóga
Balog Alexandra és Dolfin Balázs

December 28.
Miatyánk - párbeszéd Istennel 2.0
Oroszlán Szonja és Ember Márk


Jegyvásárlási információk

Az Öt Templom Adventi koncertekre belépőjegy megvásárlása szükséges, melyet megvásárolhatnak 2024. október közepétől az esemény hivatalos közösségi oldalán feltüntetett linken keresztül. A személyes jegyvásárlást csak abban az esetben tudják biztosítani, ha az elővételes belépőjegyek nem fogytak el.


Megközelítés

Az adventi esemény az Öt Templom utcájában, vagyis a Győr-Újvárosi Kossuth Lajos utcában kerül megrendezésre. Megközelítése tömegközlekedéssel és autóval is egyszerű, hiszen a buszmegálló közvetlenül az utcában található. Az autóval érkező vendégek számára pedig ingyenes parkolási lehetőség biztosított a környéken.

Öt Templom Advent 2024 értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 3 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
3 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Télen érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép, igényes, mégis emberközeli karácsonyi vásár. Több árkategoriában lehet találni vásárolni valót és ennivalót is. Tetszett, hogy több téren és a hozzá vezető utcákon is csodaszép díszítések, vásárok találkhatók."
Idősebb pár (4 hónapja)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Patinszki Judit - középkorú pár (3 éve)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (5 éve)
Bicske

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Víg Mihály és a Vónosok koncert
3 000 Ft/fő
Kommuna Lux koncert
3 500 Ft/fő-től
Lóci Játszik akusztik koncert
3 000 Ft/fő
Danubia Zenekar koncert
2 500 Ft/fő
Mundo Castellorum koncert
2 500 Ft/fő
Ötödik Évszak és a Csoóri Család koncert
2 500 Ft/fő
Bereményi Géza és Másik János koncert
4 000 Ft/fő
Pikkargyijszka Tercija - Szent Efrém férfizenekar koncert
4 500 Ft/fő-től
Szirtes Quintet koncert
3 000 Ft/fő
Nem akarok - NNÁ koncert
3 000 Ft/fő
Dalversek Adventben 2.0 koncert
3 000 Ft/fő
Karácsony Kárpátalján koncert
3 000 Ft/fő

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 900 m
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Ár: 200 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m