Pancho Aréna - Felcsút
9
7 értékelés alapján
40 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Felcsút és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Felcsúton alakult meg 2004-ben Magyarország első számú labdarúgó utánpótlás-nevelő intézménye, mely 2006-ban vette fel a világ egyik legnagyobb futball-legendájának a nevét.

Puskás Ferenc olimpiai bajnok, Európa Kupa-győztes és világbajnoki ezüstérmes, a magyar válogatott kapitányaként, a Real Madriddal háromszor nyert BEK-et, megnyerte az első Világkupát, négyszer volt spanyol gólkirály. A csapattársai a Real Madridban Panchonak becézték, mely a keresztneve spanyol változatának, a Franciscónak a becézése. Nagy odafigyeléssel foglalkozott a fiatalokkal, és ugyanezt szeretné továbbvinni a róla elnevezett Labdarúgó Akadémia, amikor 2008-ban belevágott építési terveinek megvalósításába.

A terveket Makovecz Imre kezdte el, halála után Dobrosi Tamás fejezte be. A kivitelezés 2012 áprilisában kezdődött. A stadion alapvetően a Puskás Akadémia FC mérkőzéseire, valamint nemzetközi és válogatott ifjúsági tornákra készült, 3800 fős nézőtérrel, az átlagosnál magasabb komforttal várja a futballrajongókat. A lelátók fölötti, vasbeton pillérekből előtörő fa rácshéj-szerkezetű tető egy tisztást szegélyező lombkoronasor képét idézi meg.

A hivatalos megnyitóra 2014. április 21-én került sor, amelyen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Real Madrid U17-es csapata játszott egymással.

A Pancho Aréna nemcsak a mérkőzésekre várja látogatóit, megtekinthetők a stadion különleges és exkluzív helyiségei a díszpáholytól az öltözőig, a sajtótájékoztató-teremtől az elnökségi tárgyalóig. A körút során olyan helyeket is láthatnak, ahová a mérkőzéseken szurkolóként nem juthatnak be.

Megcsodálhatják Puskás Ferenc olimpiai aranyérmét, világbajnoki ezüstérmét, BEK-trófeáit, a Real Madridban viselt mezét, leülhetnek a pálya melletti kispadra, készíthetnek fotót a Puskás szobornál, megnézhetik, hol laknak a Puskás akadémisták, és betérhetnek a futballközpont kétszáz éves kápolnájába.

Indulás időpontjai: 
Szerda és péntek 10:30
Szombat: 10:30, 14:30
Vasárnap: 10:30, 14:30

Pancho Aréna értékelése 9 a lehetséges 10-ből, 7 hiteles vendégértékelés alapján.

9
Nagyon jó
7 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"PAFC - Ferencváros mérkézős"
Család kisgyerekkel (1 hónapja)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család kisgyerekkel (3 hónapja)
Magyarország
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Dúró Imre - egyéni utazó (10 hónapja)

Nyitvatartás

jan. 1. - dec. 31.
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Akadálymentesített: részben
  • Wifi
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m