Bemutatkozás
A pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház négy tornyával a város egyik legimpozánsabb épülete. 1891-ben, mikor a templomot felszentelte I. Ferenc apostoli király és az ország püspökei, a fővárosi újságok így nyilatkoztak: "„Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!" A több mint ezer éve itt álló templom az idő múlásával számos felújításon ment keresztül, melyen az adott kor legnevesebb művészei munkálkodtak.
A Pécsi Székesegyház vendégeink véleménye alapján...
– "Ámulatba ejtő, nem lehet betelni a a szépségével.. Érdemes felmászni a toronyba is, mert csodálatos a panoráma."
– "Egyszerűen lenyűgöző ahogy belép az ember az épületbe. Csodálatos alkotás."
– "Meglátogattam a székesegyházat, a püspöki palotát és kincstárat, a Magtár presszót a titkos átjárón keresztül. Minden nagyon szépen felújítva, jól szerkesztett kiállítások - csak vezetéssel látogatható a püspöki palota és kincstár. Nagy tudású és kedves idegenvezető. Az élet és a történelem együtt jelenik meg ezeken a helyeken."
A székesegyház története
A pécsi püspökség 1009-ben lett megalapítva Szent István király által. 1064-ben egy tűzvész által a templom teljes egészében megsemmisült, majd újjáépítésére 1140-1180 között került sor. A tatárjárás idején a székesegyházat újra felgyújtották, majd ennek a felújításnak 1505-ben volt vége. Az idők során olyan jelentős értékek pusztultak el, mely a magyar művészet pótolhatatlan darabjait alkották.
1877-ig számos ostromon és háborús eseményeken ment keresztül a templom, melyeket újabb restaurálás követett. Ebben az évben az osztrák építész-restaurátor, Friedrich von Schmidt a kornak megfelelően felújította. A templom újjáépítésének részeként ledöntötték a várfalakat, így alakult meg a ma is látható Dóm tér. 1991-ben a székesegyházat II. János Pál pápa Basilica Minor rangra emelte, majd később meg is látogatta azt.
Időkapszula az 1800-as évekből
2009-ben a székesegyház egyik tornya alatt egy 1886-ból származó időkapszulát találtak, melyből sértetlenül, kifogástalan állapotban kerültek elő az itt hagyott kincsek. A kapszula érméket és kézzel írt pergamenteket tartalmazott latin nyelven, mely a templom 1882-es felújításáról számol be. Az érméket illetően egy papír forintos, 7 magyar rézkrajcár és a legértékesebb, 7 osztrák gulden volt benne.
Megközelítés
A Pécsi Bazilika a városközpontban, a Dóm téren helyezkedik el. Érdemes gyalogosan megközelíteni, ugyanis a téren és annak környékén több látnivaló is fellelhető.