
Pesti Színház - Budapest
Bemutatkozás
A Pesti Színház minden szezonban színvonalas előadásokkal várja a nagyérdeműt a Váci utca forgatagában. Az 538 fő befogadására alkalmas épület 1967 óta szolgál a Vígszínház kamaraszínházaként, így már több mint fél évszázada szórakoztatja a fővárosi lakosokat és turistákat. Múltja során olyan ősbemutatóknak adott otthont, mint a Játszd újra, Sam! és A dzsungel könyve musical.
A klasszicista stílusú, magasztos épület Hild József tervei nyomán készült, akinek olyan hazai műremekek kapcsolódnak a nevéhez, mint az Egri Főszékesegyház és az Esztergomi Bazilika. 1840-ben a földszinten még kávéház működött, a felső emeleteken pedig lakások kaptak helyet. A 20. század első évtizedeiben több ízben is átalakításon esett át, 1937-re pedig már egy hatalmas férőhelyes mozi üzemelt a falai között.
A II. világháború alatt sok más fővárosi műemlékhez hasonlóan a Pesti Színház épülete is áldozatul esett a bombázásoknak. A helyreállítási munkák befejeztével előbb Bartók Teremmé nevezték ki, majd a Vígszínház gondozásába került. A Váci utcai létesítményben meghitt, intim környezet várja a látogatókat. A külcsín azonban ne tévesszen meg senkit: repertoárja nem merül ki a kamara-jellegű drámákban, hiszen a musicalektől kezdve a gyerekeknek szánt előadásokig rengetegféle műfaj képviselteti magát.
Története
A klasszicista stílusú, magasztos épület Hild József tervei nyomán készült, akinek olyan hazai műremekek kapcsolódnak a nevéhez, mint az Egri Főszékesegyház és az Esztergomi Bazilika. 1840-ben a földszinten még kávéház működött, a felső emeleteken pedig lakások kaptak helyet. A 20. század első évtizedeiben több ízben is átalakításon esett át, 1937-re pedig már egy hatalmas férőhelyes mozi üzemelt a falai között.A II. világháború alatt sok más fővárosi műemlékhez hasonlóan a Pesti Színház épülete is áldozatul esett a bombázásoknak. A helyreállítási munkák befejeztével előbb Bartók Teremmé nevezték ki, majd a Vígszínház gondozásába került. A Váci utcai létesítményben meghitt, intim környezet várja a látogatókat. A külcsín azonban ne tévesszen meg senkit: repertoárja nem merül ki a kamara-jellegű drámákban, hiszen a musicalektől kezdve a gyerekeknek szánt előadásokig rengetegféle műfaj képviselteti magát.