
Punnany Massif klubturné - Miskolc
Bemutatkozás
Punnany rajongók figyelem! 4 év kihagyás után ismét klubturnéval járja az országot az idén 20 éves magyar funk zenekar, aminek egyik állomása Miskolcon a Helynekemben lesz.
Egész biztos, hogy hallani fogjuk az elmúlt két évtized legjobb slágereit és egy pezsgő buliban lehet részünk!
A pop és hip-hop műfajban is jártas zenekar minden koncertje öröm táncra késztet, fiatalos lendületük magával sodor.
1994-ben találkozott elsőként a két alapítótag Felcser Máté ("RendbenMan") és Farkas Roland ("Wolfie") akik egy prögős rádióműsort vezettek. 2003-ban az akkor már népszerű FankaDeli rapper felkérte őket egy közös album elkészítésére, de a végén ő maga kihátrált az egész mögül. Azonban a közös munka annyira jól sikerült, hogy ketten megalapították a Punnany Massif-ot.
Az első lemezük megjelenésekor az vezérelte őket, hogy a magyar emberek hétköznapjait bemutassák saját szemszögükből, így rögtön mindenki magáénak érezte számaikat.
A 2010-ben megjelent lemezükben kísérleteztek különböző zenei műfajokkal, felkértek számos neves énekest, hogy működjenek közre a dalaikban. Így a budapesti koncertjükön velük ünnepelt Takáts Eszter és Beck Zoli (30Y),de Gál Máté operaénekes is.
Tavaszi klub turnéjukon körbejárják az ország összes alternatív szórakozóhelyét.
Miskolc legnagyobb alternatív szórakozóhelye a belvárosban helyezkedik el, így a bulizóknak jó hír, hogy több tömegközlekedési eszköz megállója is van a közelben. Az autóval érkezők a környék parkolóhelyeit vehetik igénybe. A legközelebbi fedett mélygarázs az Európa téren található.
Egész biztos, hogy hallani fogjuk az elmúlt két évtized legjobb slágereit és egy pezsgő buliban lehet részünk!
Punnany Massif
A pop és hip-hop műfajban is jártas zenekar minden koncertje öröm táncra késztet, fiatalos lendületük magával sodor.1994-ben találkozott elsőként a két alapítótag Felcser Máté ("RendbenMan") és Farkas Roland ("Wolfie") akik egy prögős rádióműsort vezettek. 2003-ban az akkor már népszerű FankaDeli rapper felkérte őket egy közös album elkészítésére, de a végén ő maga kihátrált az egész mögül. Azonban a közös munka annyira jól sikerült, hogy ketten megalapították a Punnany Massif-ot.
Az első lemezük megjelenésekor az vezérelte őket, hogy a magyar emberek hétköznapjait bemutassák saját szemszögükből, így rögtön mindenki magáénak érezte számaikat.
A 2010-ben megjelent lemezükben kísérleteztek különböző zenei műfajokkal, felkértek számos neves énekest, hogy működjenek közre a dalaikban. Így a budapesti koncertjükön velük ünnepelt Takáts Eszter és Beck Zoli (30Y),de Gál Máté operaénekes is.
Tavaszi klub turnéjukon körbejárják az ország összes alternatív szórakozóhelyét.
Jegyvásárlás
Jegyek elővételben hamarosan elérhetők a Helynekem facebook oldaláról átirányítva!
Megközelítés
Miskolc legnagyobb alternatív szórakozóhelye a belvárosban helyezkedik el, így a bulizóknak jó hír, hogy több tömegközlekedési eszköz megállója is van a közelben. Az autóval érkezők a környék parkolóhelyeit vehetik igénybe. A legközelebbi fedett mélygarázs az Európa téren található.Árak
Egész évben
Early bird
4 000 Ft