Ság hegy - Celldömölk
9.7
34 értékelés alapján
15 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Celldömölk és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A 279 méter magas Ság hegyet 1975-ben védetté nyilvánították. A több évtizedig tartó tartó bányászat, melynek során 17 millió tonna követ termeltek ki, megfosztotta a hegyet eredeti, természetes jellegétől, azonban segített feltárni geológiai történetét.

A hegyet létrehozó vulkán 5 millió éve volt aktív. Az első időkben aláhulló vulkáni porból álló rétegekre többszöri kitörés során láva ömlött, mely kemény, ellenálló bazalttá szilárdult.  A bányászat során a vulkáni pajzs jelentős részét lefejtették, csak a peremeken, és az egykori kürtő környékén maradtak meg magasabb részek. 

Bejárását táblákkal ellátott geológiai tanösvény segíti. A Ság hegy azonban nemcsak geológiai érdekességeiről nevezetes, legalább ugyanilyen figyelmet érdemel élővilága is, főként ritka fajokat is őrző növényzete. A turistaház közelében madártani tanösvény segít felfedezni a terület madárvilágát. Utunk során megtekinthetjük az 1934-ben épült legmagasabb, 19 méteres Trianoni emlékművet.

A túra legjobb kiindulópontja az alsósági oldalon épült Sághegy Fogadó, ahol parkoló is található. A közeli buszmegállótól is elindulhatunk, Celldömölkről rendszeresen közlekednek járatok.

Ság hegy értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 34 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
34 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Egész napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Egyéni utazó (1 hete)
10
"Tiszta, nem volt eldobált szemét."
Középkorú pár (4 hete)
7
"A tanösvény jelölés gyakorlatilag eltünt."
Középkorú pár (1 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 4.9 km
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 2.1 km
  • Távolság vasútállomástól: 5.8 km