
Sárkányvadász Meseút - Noszvaj
Bemutatkozás
A Sárkányvadász Meseút bejárása egy igazán egyedi módja a település felfedezésének. Egy igazi kincskereső játék, mint a népmesékben, ahol ha kiálljuk a próbákat megkapjuk a méltó jutalmat. 10 meseházikó várja a résztvevőket külön-külön történetekkel, melyek felfedezése titkos térkép segítségével lehetséges. Az év minden napján elérhető a program.
A meseút egy 7 km hosszúságú előre kijelölt útvonal, ahol a helyi nevezetességeket érintve tehetünk egy kellemes sétát zöld környezetben.
Itt 10 meseházikó került elhelyezésre, amit ha a kezdőállomáson felvett kulccsal kinyitunk, akkor tálálunk benne egy mesét, amit vagy mi magunk olvasunk el, vagy az itt található QR kód segítségével meg is hallgathatunk.
Ami még izgalmasabbá teszi a kirándulást, az az, hogy a mesékhez 7 próbatétel is tartozik, és 3 szintválasztó. Ha sikerült mindent megoldani, akkor a teljesítők elismerő oklevélben részesülnek!
Végezteül pedig egy nagyon kedves kezdeményezés várja a kis felfedezőket, hiszen Mesekönyv-csere-bere állomás lett kialakítva, ígyha van olyan könyv otthon, amit már nem olvasunk, akkor akár azt itt el is helyezhetjük és természetesen vihetünk is cserébe.
Kiinduló állomás
Harmónia kávézó és a Rozika cukrászda
Itt kell felvenni a kulcsokat és a térképet is.
Útvonal
A táv végig aszfaltos úton halad a Síkfőkúti tavaktól a Barlanglakásokig.
Időtartam
Az útvonal teljesítésének hossza attól függ, hogy végig járjuk-e a teljes szakaszt, vagy mennyit időzünk egy-egy állomáson.
Érdemes minimum egy fél napot rászánni, de lehet akár egész nap is.
Öt házikó felkeserése kisgyerekekkel másfél óra séta.
– A sétaút a Harmónia kávézó és a Rozika cukrászda nyitva tartási idejében látogatható.
– A programot jó szívvel ajánlják a szervezők mindenkinek, hiszen az útvonal részben is teljesíthető, akár babakocsival, akár biciklivel.
– Csoportoknak előzetes regisztráció szükséges, ahol meg lehet adni, hogyan szeretnék végigjárni a sétautat. Lehet szakvezetést is kérni és van lehetőség bemenni egyes látnivalókba is, mint pl.: De La Motte kastély.
Természetesen ebben az esetben a belépők a helyszínen külön fizetendők.
Sárkányvadász Meseút
A meseút egy 7 km hosszúságú előre kijelölt útvonal, ahol a helyi nevezetességeket érintve tehetünk egy kellemes sétát zöld környezetben.Itt 10 meseházikó került elhelyezésre, amit ha a kezdőállomáson felvett kulccsal kinyitunk, akkor tálálunk benne egy mesét, amit vagy mi magunk olvasunk el, vagy az itt található QR kód segítségével meg is hallgathatunk.
Ami még izgalmasabbá teszi a kirándulást, az az, hogy a mesékhez 7 próbatétel is tartozik, és 3 szintválasztó. Ha sikerült mindent megoldani, akkor a teljesítők elismerő oklevélben részesülnek!
Végezteül pedig egy nagyon kedves kezdeményezés várja a kis felfedezőket, hiszen Mesekönyv-csere-bere állomás lett kialakítva, ígyha van olyan könyv otthon, amit már nem olvasunk, akkor akár azt itt el is helyezhetjük és természetesen vihetünk is cserébe.
Kiinduló állomás
Harmónia kávézó és a Rozika cukrászda
Itt kell felvenni a kulcsokat és a térképet is.
Útvonal
A táv végig aszfaltos úton halad a Síkfőkúti tavaktól a Barlanglakásokig.
Időtartam
Az útvonal teljesítésének hossza attól függ, hogy végig járjuk-e a teljes szakaszt, vagy mennyit időzünk egy-egy állomáson.
Érdemes minimum egy fél napot rászánni, de lehet akár egész nap is.
Öt házikó felkeserése kisgyerekekkel másfél óra séta.
Hasznos információ
– A sétaút a Harmónia kávézó és a Rozika cukrászda nyitva tartási idejében látogatható.– A programot jó szívvel ajánlják a szervezők mindenkinek, hiszen az útvonal részben is teljesíthető, akár babakocsival, akár biciklivel.
– Csoportoknak előzetes regisztráció szükséges, ahol meg lehet adni, hogyan szeretnék végigjárni a sétautat. Lehet szakvezetést is kérni és van lehetőség bemenni egyes látnivalókba is, mint pl.: De La Motte kastély.
Természetesen ebben az esetben a belépők a helyszínen külön fizetendők.
Megközelítés
Az induló állomás nagyjából a település közepén található. A Kossuth Lajos utcán található buszmegálló egy perc sétára van a cukrászdától. A parkolás a környező utcákban megoldott.Árak
Egész évben
Családi belépő (két felnőtt és legfeljebb 4 gyerek)
2 000 Ft/család
Szakvezetés
20 000 Ft/csoport
Kaució a kulcsokért
5 000 Ft
Csoportos felnőtt belépő
700 Ft/fő
Csoportos gyermek belépő
500 Ft/fő