Sashegyi Látogatóközpont - Budapest
8.8
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Sashegyi Látogatóközpont 266 méter magasan emelkedik Buda felé, és egész évben izgalmas kirándulóhelyet nyújt a természetjáróknak. Fokozottan védett, 30 hektáros területét csaknem 1 kilométer hosszú tanösvény szeli át, melynek mentén szabad terráriumok és állatbemutatók kerültek kialakításra. 

Története

A Sas-hegyre az évszázadok során több nevet is aggattak: amikor a nemesség vadásztereként funkcionált, Király-hegy volt a neve, később pedig a budai szerzetesek miatt Barát-, Pap- és Isten-hegynek kezdték el becézni. Jelenlegi elnevezése egy szép török kori legendához köthető. Úgy tartják, hogy 1686-ban, a Budai vár visszafoglalását követő örömünnep alatt sasok repültek a hegy csúcsáról a vár felé, a visszanyert szabadság jelképeként.

Tanösvény

A Sas-hegyi tanösvény 850 méter hosszú, kör vonalvezetésű pályája minden korosztály számára felejthetetlen kalandokat tartogat. Mivel fokozottan védett természetvédelmi terület, a bejárása csak szakértő túravezetéssel lehetséges. Egyike azon kevés tanösvényeknek, ahol a mozgáskorlátozott vendégek is kényelemben élvezhetik a hegyvidéki kirándulás élményét.

A sárga virág jelzésű utat követve a látogatók elé tárul a Budai-hegység ősi élővilága, páratlan dolomit formakincse. 7 állomása közül a legnagyobb élményt a kilátó nyújtja, ahonnan nem csak a főváros látképe ejti bámulatba az érkezőket, de jó időben egészen a Mátráig el lehet látni.

Menedék a betontengerben

A Látogatóközpont modern épülete egy játékos, interaktív kiállításnak is otthont ad, ahol szórakoztató élménnyé válik a hegy történetének és természeti értékeinek megismerése. A tárlat terráriumaiban rovarok, kígyók és gyíkok valósághű másolatával találkozhatnak az érdeklődők. Az apróbb élőlények megfigyelését segíti, hogy tízszeres nagyításban lettek megalkotva.

Érdekességeket lehet megtudni a Budai-hegység földtörténetéről és az olyan híres formációkról is, mint a Medve-szikla vagy a Tündér-szikla. A virágnaptár megforgatásával nyomon követhető, hogy melyik hónapban milyen virág bont szirmokat, a falakat pedig számos rajz és magyarázat díszíti.

Állandó programok

A Zöld Terasz szomszédságában állatbemutató kapott helyet, ahol a gondozók olyan kisragadozókkal ismertetik meg a kirándulókat, mint a nyest, a görény, a borz, a mosómedve és a róka. Ha a tanösvény bejárása során nem sikerülne zöld és pannon gyík nyomaira bukkanni, akkor a bejárat közelében fekvő szabad terráriumban nyílik lehetőség a hüllők megtekintésére.

A szakvezetett körtúrákat az érkező csoportokhoz igazítják, hogy minden korosztály számára élvezetes legyen a kaland. Madárdetektívnek is állhatnak a vállalkozó kedvűek, a 2,5-3 órás program ugyanis a hegyvidéki tollasok világába kalauzol el. Előzetes egyeztetés alapján a látogatóközpont rendezvényeket, esküvői fotózásokat és születésnapi zsúrokat is lebonyolít. 

Sashegyi Látogatóközpont értékelése 8.8 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

8.8
4 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Magyarország
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Magyarország
7
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (2 éve)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Nyitva
csütörtök
Nyitva
péntek
Nyitva
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépőjegy a kiállításra, a kilátóra és a tanösvényre terepi vezetéssel (kedvezményes)
1 500 Ft/fő
Belépőjegy a kiállításra, a kilátóra és a tanösvényre terepi vezetéssel
2 000 Ft/fő
Belépőjegy csak a kiállításra és a kilátóba
900 Ft/fő
Belépőjegy csak a kiállításra és a kilátóba (kedvezményes)
700 Ft/fő

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 1.9 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszósarok

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 700 m