Soproni Botanikus Kert - Sopron
9.4
74 értékelés alapján

Bemutatkozás

Magyarország egyik legszebb élő növénygyűjteménye 17 hektáros területen húzódik a Soproni Egyetem impozáns épülete mellett. Az 1978 óta természetvédelmi oltalom alatt álló park egész évben ingyenesen látogatható. Gazdag növényállománya miatt igazi bakancslistás hely a természetbarátoknak.


Látnivalók

A gyűjtemény jelenleg 4000 fás szárú és 2000 lágyszárú növényfajnak ad otthont, melyeket szemléltető táblák segítségével ismerhetnek meg a látogatók. A parkban tett séta rendkívül pihentető és minden érzékszervre ható élményt kínál. A virágágyások illatkavalkádja, az énekesmadarak hangversenye és a zöld megannyi árnyalata miatt tapintható közelségbe kerül az anyatermészet. A fák rejtekében apró erdőlakók bújnak meg, de akár őzikék is feltűnhetnek a cserjék között.

Dendrológiai állománya öreg hársfákat, gesztenye-, bükk-, és tölgyfákat, valamint rengetegféle fenyőt foglal magába. Csaknem 150 védett vagy fokozottan védett növény képviseli a hazai flórát, mint például a győzedelmes hagyma és a magyarföldi husáng. A nyugati részben 5 földrajzi övezet növénytakaróját lehet megcsodálni: Japán, Amúr-vidék, Kelet-Szibéria, Kína és Észak-Európa. A keleti oldal Észak-Amerika fa- és cserjeféléit mutatja be az Atlantikus és a Pacifikus flóraterületen belül.


Története

A soproni campus zöld szíveként is emlegetett területet egykor még gyümölcsösök és szántóföldek borították. 1922-től intenzív fásításba kezdtek, és mesterien kigondolt koncepció mentén alakították a korabeli kastélyparkok mintájára. Több mint 100 éves múltja szorosan összekapcsolódik a magyar erdészeti szakoktatás fejlődésével.

​A 40-es évek magcsere programjainak köszönhetően a gyűjtemény szovjet, norvég, japán és amerikai különlegességekkel gazdagodott. 1967-ben épültek meg a park sétaútjai, valamint ekkor telepítették a középhegységek sziklagyepeinek jellegzetes növényeit is. A kert szobrai a magyar kohászat, bányászat és erdészet jeles alakjairól emlékeznek meg.

Soproni Botanikus Kert értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 74 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
74 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Szép rendezett. Szabadon szaladgáló őzikét, mókusokat is láttunk."
Középkorú pár (9 hónapja)
8
"Kevésbé gondozottak egyes kertrészek, tavak."
Középkorú pár (1 éve)
Magyarország
10
"Hihetetlen, hogy egészen közel jönnek a mókusok és a gyönyörű kis madarak."
Középkorú pár (1 éve)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
08:00-16:30
kedd
08:00-16:30
szerda
08:00-16:30
csütörtök
08:00-16:30
péntek
08:00-16:30
szombat
08:00-16:30
vasárnap
08:00-16:30
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 800 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.3 km