
Sóstói Múzeumfalu - Nyíregyháza
Bemutatkozás
Hazánk második legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma, a Sóstói Múzeumfalu a megye öt eltérő tájegységeinek népi építészetét hivatott bemutatni. Mindenki kedvére barangolhat a Felső-Tisza vidékének jellegzetes épületei között, ám a sóstógyógyfürdői skanzen változatos programjain is részt vehet.
A skanzen 1979-ben nyitotta meg kapuit, akkor még öt parasztportával, azóta folyamatos fejlődésen megy keresztül, mára már Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeumának számít.
Az öt tájegység bemutatásán kívül a skanzen központjában kialakítottak egy orsós faluközpontot, melynek főterén áll a templom a harangtoronnyal, környezetében pedig egy iskola, egy szatócsbolt, egy paplak, egy tűzoltószertár, egy kocsma és különböző műhelyek sorakoznak.
A Múzeumfaluban a legkülönlegesebb épületeket tekinthetik meg a kisnemesi portától a nagyon egyszerű szegény paraszti házig, de vannak cigánykunyhók és klasszikus tirpák porták is, de akad még fejfákkal benépesített temető is a temetőcsősz házával.
A hagyományoknak megfelelően minden évben rengeteg turistát vonz a május elsejei májusfaállítás és a majális, de a pünkösdi királyválasztás és a Szent István-napi kenyérünnep is.
A látogatók örömére számos őszi parasztmunkákat is bemutatnak, mint például a lekvárfőzés, káposztasavanyítás, paszulycséplés, stb. A minden szerdán megrendezésre kerülő gasztronómiai bemutatók sokaknak rendszeres programmá vált, ahol az elkészült tájjellegű ételeket is meglehet kóstolni.
A gyerekek számára rendezett nyári hagyományőrző táborok is igen népszerűek, ám a múzeumfalu szabadtéri színpadán megrendezett folklórfesztiválokon is szívesen részt vesznek a látogatók.
A Sóstói városrész Nyíregyháza belvárosától északi irányba található. Ennek is a nyugati területén fekszik a Sóstói Múzeumfalu, a Kalandparktól nem messze. A helyszínen ingyenes parkoló áll a látogatók rendelkezésére, a legközelebbi buszmegálló pedig mindössze 5 perc sétával elérhető.
A skanzen 1979-ben nyitotta meg kapuit, akkor még öt parasztportával, azóta folyamatos fejlődésen megy keresztül, mára már Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeumának számít.
Múzeumfalu
Az öt tájegység bemutatásán kívül a skanzen központjában kialakítottak egy orsós faluközpontot, melynek főterén áll a templom a harangtoronnyal, környezetében pedig egy iskola, egy szatócsbolt, egy paplak, egy tűzoltószertár, egy kocsma és különböző műhelyek sorakoznak. A Múzeumfaluban a legkülönlegesebb épületeket tekinthetik meg a kisnemesi portától a nagyon egyszerű szegény paraszti házig, de vannak cigánykunyhók és klasszikus tirpák porták is, de akad még fejfákkal benépesített temető is a temetőcsősz házával.
Rendezvények
A hagyományoknak megfelelően minden évben rengeteg turistát vonz a május elsejei májusfaállítás és a majális, de a pünkösdi királyválasztás és a Szent István-napi kenyérünnep is.
Programok
A látogatók örömére számos őszi parasztmunkákat is bemutatnak, mint például a lekvárfőzés, káposztasavanyítás, paszulycséplés, stb. A minden szerdán megrendezésre kerülő gasztronómiai bemutatók sokaknak rendszeres programmá vált, ahol az elkészült tájjellegű ételeket is meglehet kóstolni.A gyerekek számára rendezett nyári hagyományőrző táborok is igen népszerűek, ám a múzeumfalu szabadtéri színpadán megrendezett folklórfesztiválokon is szívesen részt vesznek a látogatók.
Megközelítés
A Sóstói városrész Nyíregyháza belvárosától északi irányba található. Ennek is a nyugati területén fekszik a Sóstói Múzeumfalu, a Kalandparktól nem messze. A helyszínen ingyenes parkoló áll a látogatók rendelkezésére, a legközelebbi buszmegálló pedig mindössze 5 perc sétával elérhető.Kedvezmények és Árak
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-15%
A teljes árú felnőtt és diák/nyugdíjas jegyekre Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Felnőtt belépőjegy
1 600 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
800 Ft
Nagycsaládos belépőjegy (2 felnőtt + 2 gyermek)
3 200 Ft/család
6 éves kor alatt
Ingyenes
70 éves kor felett
Ingyenes
Sétálójegy
300 Ft
Események
Márton nap
nov. 11.