Spartacus-ösvény - Pilisszentlászló
10
18 értékelés alapján

Bemutatkozás

Vadregényes kalandokra hív a már-már legendák közé emelt Spartacus-ösvény, amely a Dunakanyar egyik legkedveltebb túraútvonala. Jó ideig csak vadászok rótták ezt a felejthetetlen panorámával bíró ösvényt, aztán 2015-ben a nagyérdemű előtt is megnyitották. Azóta több százezren vállalkoztak a Pilisszentlászló és Visegrád között húzódó útvonal meghódítására, és igazi zarándokhely lett a túrázás szerelmesei számára.


Jó tudni

A Spartacus-ösvény egy 14 kilométeres távot ölel fel, helyenként határozottan keskeny nyomvonallal. Esős, sáros időben csak fokozott figyelemmel ajánljuk a végigjárását. Nagyjából 300 méteres szintemelkedésre kell számítani. Az útvonalon olyan sziklás, meredek szakaszok is vannak, ahol a kezdő túrázók bizony számíthanak egy kis szuszogás. A sérülések elkerülése végett érdemes olyan lábbeliben érkezni, ami a bokánkat is biztonságban tartja.

Tipp: a túrának Pilisszentlászlónál kezdj neki! A Visegrád rév állomásról hajóval is visszautazhatsz Budapestre.


Miért érdemes végigmenni rajta?

Panoráma
A Visegrádi-hegység völgyei és bércei láttán úgy érzed majd, hogy ennek a túrának a teljesítése minden erőfeszítést megért. Láthatod a Börzsöny vonulatait, ahogy a szelíden kanyargó Duna sem tud elbújni a kíváncsi szemek elől.

Élővilág
Mivel a Spartacus-ösvény a Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képezi, a kirándulás alatt rengetegféle növény- és állatfajt tudunk lencsevégre kapni. A sűrű erdők látványa, a természet léleknyugtató közelsége úgy leköti majd a figyelmedet, hogy esélyed sem lesz a hétköznapi problémákon rágódni.

Látnivalók útközben
A zöld sáv jelzést követve nem csak a kilátásért lehet majd hálát adni: számtalan izgalmas látnivaló is keresztezi az utunkat. Előbb  a Jenő kunyhó hív pihenésre, majd az Ördögmalom vízesésnél állhatunk le elcsendesedni pár percre. Rövid kitérővel a Bányatető-kilátóból is megcsodálhatjuk a panorámát és ha időnk engedi, a Bertényi Miklós füvészkertet is ajánlott körbejárni.

Spartacus-ösvény értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 18 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
18 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép a táj. Csodás kilátás a kilátóponton."
Középkorú pár (5 hónapja)
Szombathely
10
"Kalandos, egyedi ösvény, kihívásokkal teli!"
Farkas András Márton - fiatal pár (1 éve)
Budapest
10
"Csodálatos hely. Gyakorlott turistáknak ajánlom."
Egyéni utazó (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 2.3 km