Szádvár - Szögliget
9.9
78 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az Aggteleki Nemzeti Park területén, Szögligeten található Szádvárat az érdeklődők a 460 méter magas Várhegy csúcsán tekinthetik meg. Napjainkra már csak a vár romjai maradtak fenn, teljes egészében csak látványrajzokon látható. A középkori erődítmény építéséről nincsenek pontos információk, első említése is csak 1268-ból származik, egy oklevélből. A Szádvár körüli régészeti kutatások során Árpád-kori kerámiák is előkerültek, mely arra utal, hogy a vár a XIII. században az építmény már állt.


A Szádvár története

Magyarország leghíresebb karsztvidékén elhelyezkedő vár, a középkorban Zárd vára néven ismerték. Egykor mindez egy belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú építmény volt. A vár az egyik tagját alkotta a Szendrő, Krasznahorka és Torna váraival közösen alkotott erődítésláncolatnak. Szádvár az évszázadok során több család birtokában is állt, mint például a Dregeth, a Bebek és a Szapolyai család, valamint 1520 körül Werbőczi István is a tulajdonosok sorát színesítette. Az idő elteltével a vár elavulttá vált, melyet a XVI. században megerősítettek és kibővítettek.

A vár mára már teljesen lepusztult állapotban van, melynek restaurálására irányuló felújítások során a tervek között szerepel többek között a vár keleti falainak helyrehozatala, a Német bástya kilátóponttá alakítása, és a kerek Lisztes bástya állagának megóvás is.


Megközelítés

A Szögligeten található Szádvár autóval a Szalamandra-házig közelíthető meg. Onnan gyalogosan a Szádvár tanösvényt követve 2 km-es rövid túrával, fél óra alatt elérhető a rom.

Fotók: Makár Richárd (MTSZ)

Szádvár értékelése 9.9 a lehetséges 10-ből, 78 hiteles vendégértékelés alapján.

9.9
Kiváló
78 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Egy rom, de jó ismertető táblák vannak kivéve, a kilátás lenyűgözött. Mi túra során mentünk fel, és a lépcsőn jöttünk le. Ezt ajánlom másnak is, szerintem így kevésbé megterhelő."
Csoport (3 napja)
10
"A szalamandra háznál parkoltunk Szögligetnél. Elég rossz az út odafelé, aki sportosabb, és több ideje van, gyalog is mehet. A parkolóból 4 km-es körtúra, ami két óra alatt kényelmesen bejárhat, és ebben a várban való pihenés, körülnézés is benne van. Ebből az irányból nem kell megmászni a végtelen hosszú lépcsősort. Aki kéktúrázik, és a másik irányból jön gyalog, annak is érdemes kitérnie. Szép a kilátás."
Család nagyobb gyerekkel (1 hete)
10
"Csak kihívást kedvelőknek. Bringával megközelítés csak igazi túlélőknek. A gps cserben hagy és a túrista jelzések hiányosak, így hosszú km-es kitérőre kerülhetsz. Meredek terep,gyalog is nehezen mászható."
Fiatal pár (8 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 9.6 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 7.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 4 km