Százéves Cukrászda - Gyula
9.4
524 értékelés alapján
17 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Gyula és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A gyulai Százéves Cukrászda, ami egyben hazánk második legrégebbi cukrászdája, különleges hangulattal várja vendégeit egy finom süteményre vagy egy ízletes kávéra. A reformkor hangulatát idéző cukrászda belső kialakítása minden vendégnek izgalmas lehet, ugyanis a sütemények falatozása közben úgy érezheti, mintha egy 19. századi kávéházba látogatott volna el.

Története

A Százéves Cukrászda épületét az 1800-as évek elején építették, miután tűzvész sújtott le a városra. Az 1840-es évig gyógyszertárként funkcionált, ekkor Salis András cukrászmester alapította meg első cukrászdáját ebben az épületben. 1984-ig a család tulajdonában állt, leszármazottak, családtagok végezték az üzlet vezetését. Mielőtt utolsó örököse is elhunyt, eladta a városnak, azóta önkormányzati tulajdonban áll és 1952-ben kapta a Százéves Cukrászda nevet.

Az építmény még a mai napig magával hordozza a korai klasszicista kor jegyeit. A termekben korabeli és eredeti bútorok találhatók, de legféltettebb kincsük a hasábszekreterben elhelyezett 32 sípos orgona, amelyet Josef Hain épített 1819-ben. Az akkoriban itt található cukrászműhely helyén ma egy cukrászmúzeum található, melynek korhű eszközei egyedi látványosságnak számít az egész országban.  2004. óta Balogh László üzemelteti a város egyik leggyakrabban látogatott cukrászdáját, aki nagy becsben tartja a múlt történetét. Ezen idő alatt a cukrászda épülete több felújításon is keresztül ment, hogy továbbra is a legszebb kincse legyen a Dél-Alföldnek. 

Kínálat

A Százéves Cukrászda kínálatában megmutatkoznak a Kézműves Cukrászok által készített hagyományos és régimódi sütemények. Ilyen például a Rigó Jancsi, krémesek, valamint a gyümölcsös desszertek. Nevéhez hívően, száz éves tortájuk is nagy kedvence a vendégeknek. Ez egy Sacher felvert, amit mandulával dúsítanak, tölteléke pedig barackpálinkával kevert marcipánkrém, és mindezt tejcsokoládéval vonják be. A Százéves Cukrászda remek hely, hogy ilyen és ehhez hasonló finomságokat kóstoljanak meg egy finom, ízletes kávé, forró csoki vagy kávé társaságában. 

Megközelítés

Magyarország egyik legrégebbi cukrászdája Gyula belvárosában kapott helyet az Erkel Ferenc tér szomszédságában. Az utca árnyat adó fái egy melegebb napon is biztosítják a jó hangulatot a cukrászda teraszán ülve. Megközelíthető gyalogosan és tömegközlekedéssel is, buszmegálló kevesebb, mint 5 perc sétányira van elhelyezve. Az autóval érkező vendégeknek fizetős parkolási lehetőség biztosított a cukrászdát körülölelő utcákban.

Százéves Cukrászda értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 524 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
524 értékelés alapján
  • 98%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Gyönyörű a berendezés finom volt a süti és a kávé"
Baráti társaság (6 napja)
Szentendre
10
"Érdekes kellemes hangulatos"
Gyüre Lászlóné - középkorú pár (1 hete)
Kisvárda
8
"Udvarias kiszolgálás."
Muri Zoltán - középkorú pár (1 hete)
Nyíregyháza

Nyitvatartás

hétfő
10:00-20:00
kedd
10:00-20:00
szerda
10:00-20:00
csütörtök
10:00-20:00
péntek
10:00-21:00
szombat
10:00-21:00
vasárnap
10:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Wifi
  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Mosdó
  • Terasz/kerthelyiség
  • Biciklitároló
    Hely jellege
  • Barátságos
    Gyerekbarát szolgáltatások
  • Etetőszék
    Speciális étrendek
  • Gluténmentes
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MKB, K&H
    Parkolás
  • Saját parkoló: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 180 Ft/óra
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 200 m
  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km