Szegedi Repülőtér - Szeged
9.6
5 értékelés alapján
28 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Szeged és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A repülőteret 1915-ben építették fel az első világháború miatt, katonai célból. A háború után sport célokat szolgált, majd a második világháborúban ismét katonai repülőtér lett. 1946-ban indult újra a polgári légi közlekedés, a Maszovlet, majd Malév egészen 1965-ig menetrend szerinti járatokat üzemeltetett Budapest és Szeged között. 1989-től Szegedi Repülő Egyesület lett a repülőtér új üzemeltetője.

A 2002-es és a 2003-as nyári szezonban kisgépes charterjáratok jártak Szeged és Dubrovnik között, de a vállalkozás a magas költségek miatt veszteségesen működött, így 2003 végén megszűnt. A város 2006-ban a Szegedi Közlekedési Társaságot bízta meg a reptér működtetésével. Ezután felújították az aszfalt futópályát és gurulóutat, a fénytechnikát, a repteret körbevevő kerítést, a kommunikációs berendezéseket, valamint a reptéri járműveket. Emellett új utas és csomagellenőrző gépekre is beruháztak.

A reptér rendelkezik ideiglenes határnyitási joggal, ami lehetővé teszi a nemzetközi légiforgalmat is. Jelenleg sem menetrend szerinti, sem charter forgalma nincs, így leginkább sport célokat szolgál és magánrepülők fogadására használják.

A mai repülőtéren a biztonságos fel és leszállásához folyamatosan karbantartott 1185x30 m méretű aszfalt, valamint 1170x50 m és 610x50 m méretű füves pályák állnak rendelkezésre.

A repülőteret óvodai és iskolai csoportok is látogathatják költségmentesen. Kísérő biztosításával bejárhatóak a hangárok, megtekinthető a tűzoltóautó, főépület, valamint a légi forgalom mértékének függvényében az irányítótorony is.

A látogatás előtt bejelentkezés szükséges.

Szegedi Repülőtér értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 5 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
5 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"Nagyon sok kis gép van, kb. 10 percenként felszáll egy."
HAJAS ANIKÓ - középkorú pár (9 hónapja)
Eger
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Horváth Zsolt - középkorú pár (2 hete)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Egyéni utazó (5 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
08:00-17:00
kedd
08:00-17:00
szerda
08:00-17:00
csütörtök
08:00-17:00
péntek
08:00-17:00
szombat
08:00-17:00
vasárnap
08:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Wifi
  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 4 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: Büfé
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya
  • SZÉP kártya
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 900 m
  • Távolság vasútállomástól: 4.9 km