Szent Gellért-szobor - Budapest
Bemutatkozás
Budapesten, a Gellért-hegy oldalában, az Erzsébet-híd budai felén található, 40 méteres magasságban Szent Gellért-szobra. Az alkotás központi alakjául szolgál, a hegy félköríves, árkádos építményének. A 7 méter magas bronzszobor 1904-ben kapott helyet a főváros egyik legfrekventáltabb pontján.
Eredetileg mindössze 3 méter magasra tervezték ezen köztéri emlékművet, azonban a minél jobb érvényesülés és láthatóság érdekében megnövelték méretét. Ennek köszönhetően a hegy tömegéből kitűnik. A szobor ábrázolását tekintve jobb karjában egy magasba emelt keresztet, baljában pedig egy szívet tartva szónokol. Mellékalakként, a szobor lábánál egy kőből faragott pogány magyar vitéz is helyet kapott. Ezen szobor, adományozás során kerülhetett felállításra Budapesten, mégpedig Ferenc József király jóvoltából.
A legenda szerint Gellért püspök Szent István király fiának tanítója volt, melyet nem erősítenek meg történelmi kutatások. A velencei származású püspök a kereszténységet hirdette. Haláláért pogányok felelősek, akik összefogás útján a Kelenhegyről legurították Szent Gellértet egy szöges hordóban. Ezen eseménynek köszönhetően kapta ma is ismert nevét a hegy.
Azon látogatók akik szeretnék megtekinteni a szobrot Budapest I. és XI. kerületének határán, a budai oldalon, a Gellért-hegy oldalában találhatják. Akik erre járnak a Citadellához is könnyedén eljuthatnak, csupán a vízesés tetejénél a lépcsősoron szükséges végighaladni.