Szent István Kápolna - Mecseknádasd
Bemutatkozás
A mecseknádasdi Szent István kápolna a 6. számú főút mellett, egy festői útkanyarban áll, csodálatos mecseknádasdi kilátással, a hegyek szomszédságában.
Kora gótikus stílusjegyek alapján épült a tatárjárás után, egy korábbi templom alapjaira. Építészeti részletei igen szerények, ám mégis jelentős a környezetéhez tartozó történetek miatt. Mai napig naponta látogatják a helyiek vagy az idelátogatók.
A templom helyreállítása során több építési korszak maradványait kellett értelmezni, ugyanis az első román templomból csak az alapfalak és a nyugati homlokzati fal látható ma is.
A 13. században bővített templomból a toronytest szinte sértetlenül áll. Az Árpád-kori falu e templom körül volt. A kápolnában 14. századi, Zsigmond királyról falfestmények láthatók.