Szent István Napok és Borfesztivál 2024 - Hódmezővásárhely
10
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

Hódmezővásárhely 2024-ben is számtalan szórakoztató és ünnepi programmal várja érdeklődőit 5 napon keresztül Szent István király ünnepe és egyben a Bor- és Gasztrofesztivál keretén belül, mely idén már 18. alkalommal kerül megrendezésre. Az utóbbi esemény célja, hogy bemutassa a híres történelmi borvidéket.


Programok 2024

Idén augusztus 16-tól 20-ig, öt napon keresztül várja látogatóit a Szent István Napok rendezvénysorozat. Ahogy az elmúlt években, úgy ebben az évben is két színpadon kerülnek megrendezésre a programok. A nagyszínpad a tavalyi helyén, a kisszínpad pedig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ kerül felállításra.

Az idei programkínálat még nem ismert, azonban az már biztos, hogy augusztus 16-án az Omega musical és a Kárpát FM koncertezik majd, rá következő nap pedig Szabó Balázs Bandája és az Érzés zenekar szórakoztatja a közönséget. Augusztus 18-án Bebe és a Buligánok, a Rudán Joe Akusztik, a Hollywood Rose, a Depresszió, DJ Sunny és Karesz, augusztus 19-én a Republik, a Traubi, Tarnai Kiss László nótaénekes és a Slapstick? popegyüttes lép fel, majd augusztus 20-án Szegedi Szimfonikus Zenekar látogat a városba.


Részletes programkínálat 2024

2024. augusztus 16., péntek

HELYSZÍN: KISSZÍNPAD
18:00 – Borfesztivál megnyitó
19:00 – Kárpát FM

HELYSZÍN: NAGYSZÍNPAD
20:30 – Gyöngyhajú lány balladája - Omega Musical
22:30 – Dj Gula és Tóth Feri


2024. augusztus 17., szombat

HELYSZÍN: KISSZÍNPAD
16:00 – Habakuk Zenekar
17:00 – Közéleti beszélgetés
19:00 – Rudán Joe Akusztik

HELYSZÍN: NAGYSZÍNPAD
18:00 – Bebe és a Buligánok
20:30 – Szabó Balázs Bandája
22:30 – Érzés


2024. augusztus 18., vasárnap

HELYSZÍN: KISSZÍNPAD
16:00 – Katica Együttes
17:00 – Közéleti beszélgetés
19:00 – Urban Legends
21:00 – Dynamite Dudes

HELYSZÍN: NAGYSZÍNPAD
18:00 – Napkerék Zenekar
20:00 – Hollywood Rose
22:00 – Depresszió
23:30 – Dj Sunny & Karesz


2024. augusztus 19., hétfő

HELYSZÍN: KISSZÍNPAD
16:30 – Szépkorúak Tánccsoportja
17:00 – Tarnai Kiss László
18:00 – Stand-Up - Bruti
20:00 – Slapstick? & Lighghty

HELYSZÍN: NAGYSZÍNPAD
19:00 – Traubi
21:00 – Republic
22:30 – Dj Yahim


2024. augusztus 20., kedd

HELYSZÍN: SZENT ISTVÁN TÉR
9:00 – Városi ünnepség

HELYSZÍN: KISSZÍNPAD
16:00 – Városi Koncertfúvós Zenekar és a Crystal Dance Club
18:00 – Swing á la Django

HELYSZÍN: NAGYSZÍNPAD
17:00 – Árendás Néptáncegyüttes, Kankalin Néptáncegyüttes
20:00 – Szegedi Szimfonikus Zenekar - Détár Enikő, Kónya Krisztina, Buch Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Szélpál Szilveszter


Megközelítés

A két színpad körülbelül 5 perc távolságra lesz egymástól, körülöttük árusok várják a látogatókat. A környéken lezárásokra kell számítani, így érdemesebb a helyszíntől kicsit messzebb parkolni azoknak, akik autóval érkeznek az eseményre. Tömegközlekedőknek a legközelebbi buszmegálló körülbelül 5 perc sétára van a Lázár utcában.

Szent István Napok és Borfesztivál 2024 értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
4 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
GEIGER FERENCNÉ - középkorú pár (2 éve)
Homokbödöge
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Melicher stella - család kisgyerekkel (2 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (2 éve)
Túrkeve
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család kisgyerekkel (2 éve)
Magyarország

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 600 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Elektromos autó tölthető
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 250 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m