Szent István székesegyház - Székesfehérvár
Bemutatkozás
A város ősi történelmi magva, az első uralkodói szállás, Géza fejedelem palotájának helye a mai székesegyház dombja. A középkori gótikus Szent Péter és Szent Pál-bazilika alapjain részben közadakozásból épült fel 1758-1768 között.
Az építkezéshez jelentős támogatást nyújtott maga a királynő, Mária Terézia is. A Szent István király tiszteletére szentelt templom - amely korábban plébániatemplom feladatait látta el - 1777-ben, a székesfehérvári püspökség megalapításakor emelkedett székesegyházi rangra.
Tornyait 1805-1815 között magasították meg, az épület középkori eredetét bizonyító, a tornyok közepén látható gótikus ablakok viszont csak az 1936-37-es restauráláskor kerültek elő. Az altemplomban látható III. Béla és felesége, Antiochiai Anna kőkoporsója az uralkodó pár testének halotti lenyomatával.
A főhomlokzaton nyíló kapuzat kosáríves kerete fölött a városcímer, puttók és kővázák díszelegnek. A párkány fölött, a tornyok közötti teraszt kőrács zárja, ennek három posztamensén Szent István, Szent László és Szent Imre szobra áll.
A templom belsejét Johann Cymbal Szent István életével kapcsolatos freskói díszítik. A főoltárkép, melyen Szent István Magyarország Nagyasszonyának oltalmába ajánlja az országot jelképező Szent Koronát, Vincenz Fischer alkotása.
Ünnepélyes hatást kelt a gazdagon alkalmazott vörös márvány. Különlegesen szép a Franz Anton Hillebrandt udvari főépítész által tervezett, korinthoszi oszlopfőkkel tagolt oltár. A kálvária stációit Búza Barna szobrászművész készítette az 1950-es években.