Tartarosz Gyros Büfé - Balatonboglár
9.5
2 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Tartarosz Gyros Büfé több, mint 20 éve várja a vendégeket a balatonboglári Platán téren. Gyrosuk sikere a mai napig töretlen, a környék egyik legjobbjának számítanak, köszönhetően az egyedi hús- és szósz receptjüknek. Az egész évben nyitva tartó gyorsétterem egy jó hangulatú, partközeli hely, ahová érdemes betérni a nap bármely szakaszában. Érdekesség, hogy a vendéglátó egység neve a görög mitológiából származik: Tartarosz az alvilági szakadék istene.

Kínálat

Az étterem igyekszik haladni a kor szellemével, ennek megfelelően folyamatosan bővíti kínálatát. Céljuk, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő ételt, legyen szó kicsikről vagy idősebbekről. Az étlap legnépszerűbb ételei a gyros, dürüm, és a falafel, de kapható még többek között rántott camambert, texasi csirkeszárny, csirke nuggets, és halrudacska is. Készítenek hamburgereket, lepényeket, salátákat, sőt a téli szezonban lángost is.

Megközelítés

A Tartarosz Gyros Büfé balatonboglári Platán strandon helyezkedik el. Az autósok a strand ingyenes parkolóját vehetik igénybe a Parti sétányon. A legközelebbi buszmegálló körülbelül 300 méterre, a vasútállomás pedig 1 km-re található.

Tartarosz Gyros Büfé értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Gyors kiszolgálás,finom ételek."
Bodnár Csaba - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Dunaszeg
9
"Finom ízek"
Baráti társaság (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
12:00-20:00
péntek
12:00-20:00
szombat
12:00-20:00
vasárnap
12:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Napi menü

Hely jellege

  • Barátságos

Konyha jellege

  • Magyaros
  • Nemzetközi

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 400 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m