
Tatai vár - Tata
Bemutatkozás
A Tatai vár hat évszázad építészeti jegyeit és történelmi viszontagságait viseli magán. Ez részben földrajzi helyzetével, részben a funkciójának, valamint a tulajdonosok elképzeléseivel változásával áll összefüggésben.
1954 óta a tatai Öreg-tó partján magasodó vár a Kuny Domokos Múzeumnak ad otthont, melyben jelenleg nyolc állandó és több, időszakosan cserélődő kiállítás tekinthető meg. Az óvodás és iskolás csoportokat változatos múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a múzeum.
– "Az idegenvezetés, a tájékoztatók, a tisztaság mind-mind kiváló."
– "Kedves személyzet. A várban iskolás csoportnak volt foglalkoztató. Annyira tetszett, hogy leragadtam egy darabig, megfogott ahogy játékosan ismerkedhettek a történelemmel."
A múzeum megyei hatókörű városi intézmény, így a Római kőtár a Komárom-Esztergom megye területéről előkerült ókori régészeti leleteket mutatja be. Egyedülálló a Római szoba, mely egy Brigetio-ból (Szőny) származó pompeji stílusú festett terem teljes, három évtized munkájának eredményét bemutató rekonstrukció.
A Középkori kőtárban a tatai vár legszebb Zsigmond- és Mátyás-kori faragványai, illetve a vértesszentkereszti bencés monostorból származó díszesen faragott kövek figyelhetők meg. A Középkori kiállításon Tata és környékének középkori emlékei láthatók, valamint egy közeli középkori udvarház és körtemplom emlékanyaga. Ebben a teremben az említett épületek makettje is szemügyre vehető.
A vár impozáns lovagtermében reneszánsz enteriőrrel találkozhat a látogató. A Tata újjászületése című tárlat az Esterházy-család tatai fejlesztéseivel foglalkozik, életüket a Főúri élet a 18. században című anyag szemlélteti. Tata ipari fellendülésének történetét "A tatai céhek története" című tárlat mutatja be.
A Tatai vár az Öreg-tó partján helyezkedik el. Az autóval érkezők a Váralja utcán parkolhatnak. A vár a tatai autóbusz-állomástól néhány percre található. Az építmény megközelíthető a Váralja utca, a Tópart utca és az Eszterházy sétány irányából.
1954 óta a tatai Öreg-tó partján magasodó vár a Kuny Domokos Múzeumnak ad otthont, melyben jelenleg nyolc állandó és több, időszakosan cserélődő kiállítás tekinthető meg. Az óvodás és iskolás csoportokat változatos múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a múzeum.
Vendégeink véleménye a Tatai várról...
– "Van egy nagyon jó kávézó az emeleten csodálatos kilátással a tóra."– "Az idegenvezetés, a tájékoztatók, a tisztaság mind-mind kiváló."
– "Kedves személyzet. A várban iskolás csoportnak volt foglalkoztató. Annyira tetszett, hogy leragadtam egy darabig, megfogott ahogy játékosan ismerkedhettek a történelemmel."
Kiállítások
A múzeum megyei hatókörű városi intézmény, így a Római kőtár a Komárom-Esztergom megye területéről előkerült ókori régészeti leleteket mutatja be. Egyedülálló a Római szoba, mely egy Brigetio-ból (Szőny) származó pompeji stílusú festett terem teljes, három évtized munkájának eredményét bemutató rekonstrukció.A Középkori kőtárban a tatai vár legszebb Zsigmond- és Mátyás-kori faragványai, illetve a vértesszentkereszti bencés monostorból származó díszesen faragott kövek figyelhetők meg. A Középkori kiállításon Tata és környékének középkori emlékei láthatók, valamint egy közeli középkori udvarház és körtemplom emlékanyaga. Ebben a teremben az említett épületek makettje is szemügyre vehető.
A vár impozáns lovagtermében reneszánsz enteriőrrel találkozhat a látogató. A Tata újjászületése című tárlat az Esterházy-család tatai fejlesztéseivel foglalkozik, életüket a Főúri élet a 18. században című anyag szemlélteti. Tata ipari fellendülésének történetét "A tatai céhek története" című tárlat mutatja be.
Megközelítés
A Tatai vár az Öreg-tó partján helyezkedik el. Az autóval érkezők a Váralja utcán parkolhatnak. A vár a tatai autóbusz-állomástól néhány percre található. Az építmény megközelíthető a Váralja utca, a Tópart utca és az Eszterházy sétány irányából.Gyakori Kérdések
– Milyen fizetési módok elérhetőek?
Bankkártya (MasterCard, VISA, Maestro)
– Milyen kiállítások elérhetőek?
Állandó kiállítások : A Tatai céhek története, Középkori kiállítás, Középkori kőtár, Római szoba, Római kőtár, "Mi és a többiek" kiállítás
Elérhetőek időszakos kiállítások is.
– Képeket szabadon lehet készíteni a várban?
A fotózáshoz jegy a helyszínen, a múzeumi pénztárban váltható. A fotók elkészítésére a nyitvatartási időn belül időkorlátozás nincs. A kiállított műtárgy-bútorokat csak háttérként lehet alkalmazni, az enteriőrökbe belépni tilos!
Fotójegy: 1.000 Ft
Esküvői fotózás: 25.000 Ft
Kedvezmények és Árak
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-10%
A belépőjegyek árából Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Teljes árú belépőjegy
1 600 Ft
Kedvezményes belépőjegy
800 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt + 2 vagy több gyerek 18 éves korig)
2 600 Ft
Kombinált teljes árú belépőjegy- mindkét kiállítóhelyre (Tatai Vár, Német Nemzetiségi Múzeum)
2 000 Ft
Kombinált kedvezményes belépőjegy- mindkét kiállítóhelyre (Tatai Vár, Német Nemzetiségi Múzeum)
1 000 Ft
Kombinált családi belépőjegy- mindkét kiállítóhelyre (Tatai Vár, Német Nemzetiségi Múzeum)
3 000 Ft
Csoportos belépőjegy (10 főtől)
1 200 Ft/fő
Tárlatvezetés (magyar nyelven 10 főig)
4 000 Ft
Tárlatvezetés (idegen nyelven 10 főig)
5 000 Ft
Fotójegy
1 000 Ft
Esküvői fotózás
25 000 Ft