Teleki Pál szobra - Balatonboglár
Bemutatkozás
Balatonbogláron találhatjuk a Római katolikus templom kertjében gróf Teleki Pál néhai miniszterelnök szobrát. Az eredeti terv szerint az alkotást a Teleki Pál Emlékbizottság eredetileg a budai Várban, a Sándor-palotánál akarták felállítani, azonban ez meghiúsult, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés ehhez nem járult hozzá.
2004-ben a közgyűlési vitában a szocialista és szabad demokrata képviselők azzal utasították el a szoborállítás támogatását, hogy Teleki Pál miniszterelnökségéhez több zsidótörvény elfogadása kötődik. Ekkor született az a döntés, hogy Bogláron a templom kertjében állítják fel a szobrot. A felavatás 2004. tavaszán a néhai miniszterelnök halálának 63. évfordulóján ünnepélyes keretek között történt meg. Gróf Teleki Pál néhai miniszterelnök karosszékben ülő teljes alakos alakját Rieger Tibor szobrászművész készítette.