Tési Szélmalmok és Kovácsműhely - Tés
9.5
58 értékelés alapján

Bemutatkozás

Tés községének legnagyobb és legismertebb látnivalói a Tési szélmalmok. A település jelképének számító malmokból kettő is épen maradt, az Ozi-féle, mely az 1920-as években, valamint a Helt-féle malom, mely közel 100 évvel korábban, 1840-ben épült. Utóbbi a mai napig is működőképes.

A malmok jellegzetes, holland típusúak, kör alaprajzú törzsük kőből készült, a szélkerekek pedig hatvitorlásak. A bognármester, Helt József szélmalmát Pircher János tervezte és építette, az Ozi-malom pedig Ozi János asztalos munkája. A két épület sokban hasonlít, habár az Ozi-féle kisebb méretekkel rendelkezik, továbbá az Ozi-malomban csak egy, míg a Helt-félében kettő kő őröl. Többfajta gabona őrlésére is lehetőség volt mindkét helyen.

Az udvarban megtalálható még Cseszneki Ferenc kovácsmester kovácsműhelye is, mely a tési iparosok emlékét őrzi.

Mindkét szélmalom felújításra került az évek során, ipartörténeti emlékeknek számítanak. Az egymástól alig 200 méterre elhelyezkedő épület a közelbe érkező turisták egyik legnépszerűbb látványossága.
Lehetőség van idegenvezetés kérésére is a fent megadott telefonszámon.

Tési Szélmalmok és Kovácsműhely értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 58 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
58 értékelés alapján
  • 98%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kedves, nagy tudású házigazdák"
Középkorú pár (6 hónapja)
10
"A malmot belülről is meg lehet nézni, a kovácsműhely pedig igazi különlegesség!"
Középkorú pár (11 hónapja)
Hódmezővásárhely
10
"Szép"
Egyéni utazó (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
09:00-16:00
szerda
09:00-16:00
csütörtök
09:00-16:00
péntek
09:00-16:00
szombat
09:00-16:00
vasárnap
09:00-16:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
300 Ft
Gyermek (4 év felett) és nyugdíjas belépőjegy
200 Ft
Csoportos belépőjegy (20 fő felett)
200 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 500 m