
Tettyei Mésztufabarlang - Pécs
Bemutatkozás
A Tettyei Mésztufa-barlang Pécsett található, amely egy igazán különleges geológiai képződmény. A barlangrendszer vastag mésztufából alakult ki tízezer évvel ezelőtt. Ekkor még lakóhelyként működött a föld alatti vájat. Évszázadok során mesterségesen kibővítették a járatokat, további folyosókat ástak ki, ezzel egy kisebb labirintust kreálva.
A nagyközönség előtt 1906-ban nyílt meg a barlang, melyet a "Pokol kapujaként" emlegettek. Az 1900-as évek elején nagyon népszerű volt a turisták körében. A belsejében egy félelmetes sárkány várta a látogatókat, amely a nézelődők ijesztgetését, megtréfálását szolgálta.
Sajnos az 1920-as években ezt az attrakciót megszüntették és a barlang nyílásait is lezárták. Több évtizedig zárva tartott a barlang és sajnos feledésbe merült. 2008 tavaszán nyitotta meg újra a kapuját a látogatók előtt, ahol elsősorban az ismeretterjesztést tartották fontosnak az ijesztgetés helyett.
Az akkor létrehozott kiállítás az évek során tönkrement, ezért 2018-ban egy új kiállítás kapott helyett, amely már a mai kor elvárásinak megfelelően épült meg különböző élményelemekkel, hanghatásokkal és filmbejátszásokkal.
A kiállítás két részben látogatható. Az első egységben a természettudományos megközelítés a jellemező, ahol látványos animációkkal, grafikákkal, installációkkal mutatják meg számunkra az alsó-triásztól napjainkig terjedő időszakot. A turisták megismerhetik a barlang és közvetlen környezetének keletkezését, illetve betekintést nyerhetnek a mésztufa keletkezésének folyamatába.
A második részben a történelmi és a kultúrtörténeti vonatkozásokkal ismerkedhetünk meg. Megtudhatjuk, hogy milyen fontos szerepe volt és van víznek, amely megalkotta a barlangot. A tárlat legvégén egy filmet nézhetünk meg, amely megmutatja a közelmúltat, a jelent és a lehetséges jövőt is.
A barlang egész évben látogatható, télen-nyáron 14 °C van itt, így mindenképp rétegesen öltözködjünk. A barlang csak vezetéssel látogatható, amely minden egész órában indul.
Története
A nagyközönség előtt 1906-ban nyílt meg a barlang, melyet a "Pokol kapujaként" emlegettek. Az 1900-as évek elején nagyon népszerű volt a turisták körében. A belsejében egy félelmetes sárkány várta a látogatókat, amely a nézelődők ijesztgetését, megtréfálását szolgálta.Sajnos az 1920-as években ezt az attrakciót megszüntették és a barlang nyílásait is lezárták. Több évtizedig zárva tartott a barlang és sajnos feledésbe merült. 2008 tavaszán nyitotta meg újra a kapuját a látogatók előtt, ahol elsősorban az ismeretterjesztést tartották fontosnak az ijesztgetés helyett.
Állandó kiállítás
Az akkor létrehozott kiállítás az évek során tönkrement, ezért 2018-ban egy új kiállítás kapott helyett, amely már a mai kor elvárásinak megfelelően épült meg különböző élményelemekkel, hanghatásokkal és filmbejátszásokkal. A kiállítás két részben látogatható. Az első egységben a természettudományos megközelítés a jellemező, ahol látványos animációkkal, grafikákkal, installációkkal mutatják meg számunkra az alsó-triásztól napjainkig terjedő időszakot. A turisták megismerhetik a barlang és közvetlen környezetének keletkezését, illetve betekintést nyerhetnek a mésztufa keletkezésének folyamatába.
A második részben a történelmi és a kultúrtörténeti vonatkozásokkal ismerkedhetünk meg. Megtudhatjuk, hogy milyen fontos szerepe volt és van víznek, amely megalkotta a barlangot. A tárlat legvégén egy filmet nézhetünk meg, amely megmutatja a közelmúltat, a jelent és a lehetséges jövőt is.
A barlang egész évben látogatható, télen-nyáron 14 °C van itt, így mindenképp rétegesen öltözködjünk. A barlang csak vezetéssel látogatható, amely minden egész órában indul.
Árak
Egész évben
Felnőtt belépőjegy
2 100 Ft/fő
Gyermek, diák, nyugdíjas, pedagógus
1 600 Ft/fő
3 éves kor alatt
Ingyenes