
Bemutatkozás
A Kiskunhalasi Thorma János Múzeum Thorma János magyar festő munkáit mutatja be állandó kiállítások keretében a vendégek számára.
Thorma János
Thorma János Kiskunhalason született 1870-ben. Kisebb korában a család többször költözött, volt, hogy Jászberénybe, aztán pedig Nagybányára. Mikor Nagybányán éltek Kiskunhalas polgármestere ösztöndíjat ajánlott fel, hogy külföldön tanulhasson festészetet.
Thorma János szüleinek még friss emlékei vannak az 1848-as forradalomról és a Bach-korszakról, így a gyerekkorban hallott történetek néha visszaköszönnek a festővásznon is. A pályakezdő először Pesten kezdte pályafutását, majd Münchenbe folytatta azt.
Kiállítások
A múzeum egyik állandó kiállítása a régészeti kiállítás, mely Kiskunhalas és környékének régészeti leleteit mutatja be. Legkülönlegesebb az üveg ivókürt, melyből összesen 4 darab van a Kárpát-medencében. A helytörténeti és néprajzi kiállításon Halas 17-19. századi emlékeit, török kori fegyvereket és paraszti használati tárgyakat tekinthetnek meg. Ezen kívül a Thorma Galéria a festő 40 művét mutatja be, melynek két nagy alkotása a Talpra magyar! és az Aradi vértanúk.
Megközelítés
Kiskunhalas belvárosában, könnyen megközelíthető helyen helyezkedik el a múzeum. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolási lehetőség biztosított a környező utcákban, az autóbusz-állomás pedig kevesebb, mint 5 perc sétára van.