Tisza-tavi Mancsos Pancsoló - Tiszafüred
9.5
21 értékelés alapján

Bemutatkozás

A négylábú kedvenceknek talán nem jár a fürdőzés és az úszás élménye? Tiszafüred egyértelmű választ adott a kérdésre: dehogynem! A Tisza-tavi Mancsos Pancsoló kialakításának elsődleges célja az volt, hogy a város egy tágas, jól karbantartott stranddal várhassa azokat a helyieket és látogatókat, akik nem szeretnék otthon hagyni hűséges társaikat.


Vízpart

A Holt-Tiszánál kihasználatlanul álló terület ma már tágas tisztáson, szépen nyírt gyeppel köszönti az ide érkezőket. A legtöbb kutyás stranddal ellentétben nem került ki a település vérkeringéséből, így a gazdiknak sem kell amiatt aggódniuk, hogy étlen-szomjan maradnak. A kutyák számára elkülönített partszakasz közel van a szabadstrandhoz és a kerékpárúthoz is. Saját parkolója fizetős, de a belépés ingyenes.

A gondozott zöld övezet és a hatalmas víztömeg órákon át tartó játékkal kecsegteti az ebeket, gazdáikat pedig tüneményes panorámával. A víz nem mélyül hirtelen, így az úszással még csak ismerkedő kölyökkutyákat is nyugodtan lehet buzdítani a tanulásra. A tisztáson ültetett fák még fiatalok, de azért lehet találni hűvös helyeket. A napozni vágyó gazdiknak érdemes olyan pléddel érkezniük, amit nem fognak sajnálni, ha átszáguld rajta egy-két vizes négylábú.


Szolgáltatások

A fürdőzés élményét tovább színesíti a füves részre telepített akadálypálya, ahol a kedvencek abroncsokon bújhatnak át, de tesztelhetik ugrási képességeiket is. A kétlábúak kényelmére egy-két asztal és pad is elhelyezésre került. A gazdik számára a rövid sétatávolságra fekvő büfékínálat biztosítja az étkezést. A strand tisztán tartása részben a látogatók felelőssége, amit elősegít egy ürülékgyűjtő szemetes is.


Szabályok

Aki kutyájával a Tisza-tavi Mancsos Pancsoló felé veszi az irányt, annak érdemes néhány szabályt szem előtt tartania, hogy mindenki számára örömteli legyen a fürdés. Ügyelni kell arra, hogy a kutya csak akkor menjen a vízbe, ha megkapta a korának megfelelő oltásokat, azonosító chippel van ellátva és a közelmúltban féregtelenítésen is átesett. Ennek igazolására célszerű kéznél tartani az oltási könyvet. A strand területére csak jól szocializált ebet lehet beengedni, aki nem fog agresszívan viselkedni a többi négylábúval. Mivel a nagyméretű kedvenceket könnyen elragadhatja a játék heve, a gazdik próbáljanak figyelemmel lenni a kistestű kutyákra is.

Tisza-tavi Mancsos Pancsoló értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 21 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
21 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
"Nagyon jó kutyás strand, körbe van kerítve, biztonságos, fokozatosan mélyül, vannak árnyékod adó fák. Szép zöld környezetben van."
Középkorú pár (7 hónapja)
Magyarország
6
"Se WC, se ivóvíz, egyetlen büfé van jó messze a bejáratnál. Az összes büfé a fizetős strandhoz lett csapva. És a nagy tó is el lett zárva a kutyák és gazdáik elől. Azért nonszensz, hogy 200 km-t utazok a Tisza-tóhoz, hogy végül ne úszhassak benne, csak egy kis hínáros pocsolyában."
"Zöld füves part, könnyű bejutás a vízbe. Jó hangulat, figyelnek egymásra és a tisztaságra a kutyások."
Sándor Rita - baráti társaság (8 hónapja)
Dág
10
"Tisza, rendezett"
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1.9 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Strand tulajdonságai

  • Part talaja: homok, fű
  • Víz talaja: homok
  • Vízpart: lassan mélyülő
  • Partszakasz hossza: 200 m

Élmény szolgáltatások

  • Agility pálya

Helyszíni szolgáltatások

  • Öltöző
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Strandholmi vásárlási lehetőség
  • Értékmegőrző

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 350 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.6 km