Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra és Kávéház - Tokaj
9.2
73 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra és Kávéház 2013. szeptemberében kezdte meg működését Tokaj belvárosában. Aki ide ellátogat, olyan élménynek lehet részese és olyan kávékülönlegességeket kóstolhat meg, amit kizárólag csak és itt tehet meg. A kávézó zöld kávéi a világ több pontjairól származnak. Ezzel az a céljuk, hogy a legmagasabb minőséggel rendelkező kávéból készítsék a legfinomabb kávékat a vendégek részére. Egyediségük, hogy ezeket a zöld kávékat maguk pörkölik egy olyan módszer alapján, amit csak ők ismernek. Ennek folyamatát nem lehet egy könyvből sem megismerni.

Rengeteg odafigyeléssel, kísérletezéssel készítik kávéjukat. A kávéház leginkább az olasz kávéiskola specialitásait kínálja a vendégeknek, amit espresso keverékből készítenek egy erre a célra kifejlesztett géppel. Ezen különleges kávék megkóstolása mellett lehetőség van megvásárolni őket. Pörkölés után szelektáltan, aromaszelepes zacskóba csomagolják és már haza is vihetik. Mindemellett készítenek olyan keverékeket is ami espressohoz és filteres kávégéphez is alkalmazkodik, sőt speciális igényeket is kitudnak elégíteni. 

A Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra és Kávéház Tokaj belvárosában, a Tokaji Múzeum szomszédságában helyezkedik el. Buszmegálló pár méterre található, így tömegközlekedéssel, egy kellemes séta keretén belül könnyen megközelíthető. Az autóval érkezők pedig ingyenes parkolóban tudhatják autójukat a Kávéház közelében.

Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra és Kávéház értékelése 9.2 a lehetséges 10-ből, 73 hiteles vendégértékelés alapján.

9.2
Nagyon jó
73 értékelés alapján
  • 97%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
7
"A kiszolgáló lehetne egy hangyányit kedvesebb mosolygósabb, sokat jelentene főleg egy vendéglátó helyen...és még egy..nagyon díjaztam, hogy valódi tejszint kaptam, (ami manapság ritka) de kicsit túl lett verve ...finom vajkezdemény volt :)"
"A különleges kávék, amelyek nagyon finomak voltak."
Judit Majorosné - középkorú pár (9 hónapja)
Budapest XIV. kerület
9
"Kicsit szűkös hely."
"Finom kávék."
Baráti társaság (1 éve)
Gyula
10
"Kiváló kávék, nagyon finom csokis süti."
Fiatal pár (2 éve)

Nyitvatartás

hétfő
09:00-19:00
kedd
09:00-19:00
szerda
09:00-19:00
csütörtök
09:00-19:00
péntek
09:00-19:00
szombat
09:00-19:00
vasárnap
09:00-19:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A fogyasztás árából

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát: csak kistestű állat
  • Wifi
  • Légkondicionált
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol

Hely jellege

  • Barátságos
  • Autentikus

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Terasz/kerthelyiség
  • Napi menü

Konyha jellege

  • Kávéház

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszósarok

Speciális étrendek

  • Gluténmentes
  • Laktózmentes

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m