Török Fürdő - Eger
9.3
240 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az Eger szívében található Török Fürdő több száz éves múlttal rendelkezik, hiszen egyik medencéje még a 17. század elején épült. A többször felújított, kívül-belül egyaránt török hangulatot idéző épület magas színvonalú wellness és gyógyászati szolgáltatásokkal várja a pihenni vágyókat. A fürdő fantasztikus látványt nyújtó kupoláját 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkolták.


Gyógyvíz

A medencék alatt feltörő radonos gyógyvíz igazi különlegesség, mely részben a bőrön át, részben pedig belégzés útján jut be a szervezetbe és kiválóan alkalmas mozgásszervi-, idegrendszeri-, és anyagcsere betegségek kezelésére. Gyulladáscsökkentő hatása mellett a közérzetre is kedvező hatással bír. A gyógyvíz radon-tartalma miatt 2,5 órát lehet a fürdőben eltölteni, azonban érdemes kiegészíteni a programot a Termálfürdővel, ahova közvetlen az átjárás.


Medencék

A Török Fürdő 6 medencéje közül legnagyobb múlttal a 30°C-os vizű Török medence rendelkezik, mely a török hódoltság idején épült. A vendégek körében népszerű az 1742-ben épült nagy tükörmedence, a felette megfigyelhető díszes aranykupolával. Saját forrás táplálja, ritka gyógyvize a kőlapok közötti résekből, közvetlenül tör a felszínre egyedülálló élményt nyújtva. Az Eszterházy Károly püspök nevéhez köthető kis tükörmedence a 18. század végén került kialakításra. A teljes kikapcsolódást a forró medencében lévő két nyakzuhany és a melegvizű medence derékmasszázs eleme biztosítja.


Wellness élmény

A fürdő vendégei mindemellett pezsgőfürdő, gőzfürdő, aromakabin vagy szauna közül választhatnak. Igénybe vehetőek frissítő masszázsok, gyógymasszázsok, valamint tradicionális török hamam masszázsok is. A hamam masszázsok célja, hogy a bőr megtisztuljon, majd speciális illatszerekkel átdörzsölve megszépüljön. A látogatók körében népszerűek a különböző gyógykezelések, mint például az iszapkezelés, a gyógymasszázs, a gyógytorna, az ivókúra, vagy a víz alatti sugármasszázs.

Török Fürdő értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 240 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
240 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
5
"Magas ár mellett,nagyon hideg a fő fürdő is,szeretem a hideg vízet,de mivel nem uszómedence,ülő fürdőnek nagyon hideg."
"Az udvaron létrehozott kancsós vízzuhatag ,sziklás falak,vírágok között,csodálatos fehér kő alapú taposó,remek."
Egyéni utazó (1 hónapja)
10
"Különleges fürdő, tiszta, kellemes vízhőmérséklet."
- család nagyobb gyerekkel (2 hónapja)
9
"Belül az épület látványosabb is lehetne. Elég unalmas ,hogy minden csak zöld. Egy pár festmény feldobná."
"Jó volt a víz ,a szauna, gőzkabin, aroma szauna. Nincs zsúfoltság."
- középkorú pár (3 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
16:30-21:00
kedd
16:30-21:00
szerda
15:00-21:00
csütörtök
15:00-21:00
péntek
13:00-21:00
szombat
09:00-21:00
vasárnap
09:00-21:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Wellness belépő (2,5 óra benntartózkodásra jogosít)
4 000 Ft
Gyermek belépő (2,5 óra benntartózkodásra jogosít)
2 800 Ft
Látogatói belépő
1 200 Ft
Esti belépő (vasárnaptól csütörtökig 19 óra után)
Vasárnap-Csütörtök - 2 600 Ft
2,5 órán túli tartózkodás esetén
35 Ft/perc

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Medencék

  • Beltéri medence: 6 db
  • Élmény és csúszda medence: 34-38°C
  • Gyógyvizes medence: 30°C
  • Szabadtéri medence
  • Gyermekmedence

Gyógyszolgáltatások

  • Balneoterápia
  • Elektroterápia
  • Hidroterápia
  • Mechanoterápia

Gyógyvíz jótékony hatásai

  • Mozgásszervi betegségekre
  • Idegrendszeri betegségekre
  • Emésztőrendszeri és anyagcsere betegségekre

Wellness szolgáltatások

  • Finn szauna
  • Aromakabin
  • Gőzfürdő
  • Infraszauna
  • Masszázs

Helyszíni szolgáltatások

  • Értékmegőrző: fizetős
  • Öltöző
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Elsősegélynyújtó szolgálat
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 480 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m