Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert - Vácrátót
9.6
28 értékelés alapján

Bemutatkozás

Magyarország leggazdagabb növénygyűjteményével büszkélkedhet a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, ahol a látogatókat több mint 13 ezer növényfaj kápráztatja el. Már az 1800-as évek derekán is hírt adtak a kert létezéséről, így az itt őrzött növényfajták története több mint 200 évre tekint vissza. Nagyszerű szabadtéri program azoknak, akiket feltölt és megihlet a természet közelsége, a buja erdők és színpompás virágok látványa.


Látogatói információk

A Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert szabadtéri gyűjteménye és a beltéri kiállítóhelyek is egész évben nyitva állnak a természetkedvelők előtt. Kivételt ez alól csak az üvegházak képeznek, melyeket hétfőnként zárva tartanak (kivéve ünnep- és munkaszüneti napokon).

Érdemes kihasználni az online jegyvásárlás lehetőségét, hiszen ezzel értékes időt spórolhatunk, amit egyébként sorban állással töltenénk. A belépőt és a szakvezetett sétákat a helyszínen készpénzzel, bankkártyával és mindhárom féle SZÉP kártyával meg lehet venni. A helyben árult kiadványokra és ajándéktárgyakra a SZÉP kártyás opció nem vonatkozik.


Vízimalom

A Vácrátóti Arborétum legismertebb színfoltja az 1890-ben emelt Vízimalom, ahol bármilyen évszakban fantasztikus fotókat lehet készíteni. Nevével ellentétben a takaros kis faépület egyszer sem őrölt gabonát: egyszerűen csak pihenőnek szánták, ami díszítő elemként is megállja a helyét.
 

Gyakran ismételt kérdések

– Szabadon lehet járkálni a kertben?
Az arborétumot előre kijelölt útvonalak szelik át, melyekről a látogatóknak tilos letérnie. Erre azért van szükség, hogy a kert növényállománya ne sérüljön emberi károkozás miatt. Fokozottan ügyeljünk arra, hogy a kisgyerekek se tegyenek kárt a gyűjteményben.

– Mikor zár a jegypénztár?
Zárás előtt 30 perccel. Viszont ha szeretnéd maximálisan kiélvetni a Botanikus Kert szépségeit, arra fél óra nem elég.

– Többször is beléphetek egy jeggyel?
A belépők csak egyszeri belépésre jogosítanak fel; ha elhagyod a NBK területét, akkor már nem térhetsz vele vissza.

– Kutyabarát az arborétum?
Sem kutyát, sem más élő állatot nem szabad bevinni a Nemzeti Botanikus Kert területére. Ez alól a betegsegítő kutyák természetesen kivételt képeznek, a megfelelő igazolások megléte mellett.

– Mit érdemes megnézni a környéken?
Ha nem tervezed egész naposra a kertet, akkor érdemes átgurulni az alig 10 pecre fekvő Veresegyházra. Ott található ugyanis az ország egyik legkülönlegesebb vadasparkja, a Medveotthon. Akik pedig fürdőzni vágynak Veresegyházon és Gödön is elmerülhetnek a vizes élményekben.

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 28 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
28 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép."
Középkorú pár (9 hónapja)
Magyarország
10
"Gyönyörű hely."
Középkorú pár (1 éve)
Szeged
10
"Sajnos a vízimalom nem működik, környezete elég lepusztult volt, ráférne egy alapos felújítás, renoválás. Jó lenne újra a régi fényében működés közben látni."
"Csodaszép tavak virágzó tavirózsákkal, fantasztikus pálmaház, rengeteg fajta kaktusz, orchideák, broméliák, egzotikus virágok, gazdag faanyag. Szépen karbantartott, rendezett területek."
Középkorú pár (1 éve)

Nyitvatartás

hétfő
08:00-18:00
kedd
08:00-18:00
szerda
08:00-18:00
csütörtök
08:00-18:00
péntek
08:00-18:00
szombat
08:00-18:00
vasárnap
08:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
Péntek-Vasárnap - 2 200 Ft
Hétfő-Csütörtök - 1 800 Ft
Nyugdíjas / Diák
1 500 Ft
Regisztrációs jegy (óvodások, helyi lakosok, pedagógusok)
650 Ft
Nagycsaládos jegy igazolással (2 felnőtt + 3 gyerek)
6 000 Ft
Nagycsaládos jegy igazolással igazolás nélkül (2 felnőtt + 3 gyerek)
7 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 6.8 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Értékmegőrző
  • Ruhatár

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Környezetnevelés
  • Élménypedagógia
  • Pelenkázó

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 40 db
  • Ár: 500 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 700 m