
Vadregényes Kávézó és Ajándékbolt - Szaknyér
Bemutatkozás
Az Őrségben, Szaknyér falu végén bújik meg a hangulatos Vadregényes Kávézó és Ajándékbolt, mely festői környezetben, patakkal és erdővel ölelt faluban található. A boltba betérve olyan, az Őrség varázserejével átitatott dolgokat fedezhettek fel a polcokon, ami valamivel megfog titeket és hazatérve is veletek marad a mágia a Vadregényes tájról.
A tulajdonosok pár évvel ezelőtt, egy kirándulás során bukkantak rá a régi, lakatlan épületre, melybe azonnal bele is szerettek, és megálmodtak köré egy mesevilágot. Így nyitotta meg kapuit a Vadregényes Ajándékbolt, ugyanis ajándéktárgyakkal már régebben is foglalkoztak, de ezen a tájon új ihletet kaptak. A polcokon leginkább saját készítésű portékáik találhatók meg.
Az ajándékbolt után újra egy merészet álmodtak, és pár hónap leforgása alatt a Vadregényes Ajándékboltból Vadregényes Kávézó és Ajándékbolt lett, hogy a boltba betérő vendégeket elcsábítsák a minőségi kávézás élményére. A kávék mellett több ízű forró csokit, chai lattet, matcha lattet, tökös lattet, turmixokat, szörpöket, limonádékat, sőt koktélokat is ihattok. A házi süti pedig legendás!
Az Őrség kapujában, Zalaegerszegtől körülbelül 40 perc autóútra fekszik Szaknyér. Már a faluba vezető út is magával ragadó, az erdő fái közül szinte az ég sem látszik ki. A Vadregényes Kávézó és Ajándékbolt közvetlenül a falu elején helyezkedik el, könnyen felismerhető falon futó borostyánjairól, mely szinte már beleolvad a környezetbe. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolási lehetőség biztosított a kávézó parkolójában.
Kínálat
A tulajdonosok pár évvel ezelőtt, egy kirándulás során bukkantak rá a régi, lakatlan épületre, melybe azonnal bele is szerettek, és megálmodtak köré egy mesevilágot. Így nyitotta meg kapuit a Vadregényes Ajándékbolt, ugyanis ajándéktárgyakkal már régebben is foglalkoztak, de ezen a tájon új ihletet kaptak. A polcokon leginkább saját készítésű portékáik találhatók meg.Az ajándékbolt után újra egy merészet álmodtak, és pár hónap leforgása alatt a Vadregényes Ajándékboltból Vadregényes Kávézó és Ajándékbolt lett, hogy a boltba betérő vendégeket elcsábítsák a minőségi kávézás élményére. A kávék mellett több ízű forró csokit, chai lattet, matcha lattet, tökös lattet, turmixokat, szörpöket, limonádékat, sőt koktélokat is ihattok. A házi süti pedig legendás!