Vasvári Pál Múzeum - Tiszavasvári
Bemutatkozás
A Vasvári Pál Múzeumot Gombás András tanító alapította 1963-ban. Az ő gyűjtéseinek, szorgos utómunkálatainak köszönhető, hogy a múzeum tárgyi leletanyaga olyan sokszínű (régészeti, néprajzi, orvos és technikatörténeti, archív fotó, történeti gyűjtemény), hogy a ma látható kiállításaink megvalósulhattak. Az első állandó kiállítás Szabolcs Szatmár Bereg megye orvos és gyógyszerészet történetét mutatja be, egészen a honfoglalás korától (koponya trepanálás) a 20. század elejéig.
A látványért egy 18. században készült patikabútor felelős, mely tulajdonképpen az egész kiállítás alapját szolgáltatja. Bemutatja, hogy a 19. század elején hogyan is nézett ki egy patika, milyen külsőségeknek, tárolási szabályoknak kellett megfelelni, illetve milyen eszközök álltak a gyógyszerészek rendelkezésére. A két tára asztal közül az első a modern interaktív technikákat alkalmazva mutatja be a megyében a korszakban fellelhető patikákat, illetve a környéken működő orvosokat, kórházakat. A másik táraasztalt berendezve láthatják patika mérleggel, valamint a tabletta pasztillálás eszközeivel. A soron következő kiállító tér az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. történetével és alapítójával, Kabay Jánossal foglalkozik. Bemutatjuk többek között Kabay János életének fontosabb állomásait, a fordulópontokat, a „méreg gyár” megindulását. Kabay János az a személy, aki felfedezte, hogyan lehet a máknövényből úgy kivonni a morfint, hogy az ne minősüljön kábítószernek. Ennek a folyamatnak, ennek az egész életen át tartó munkának, küzdelemnek a folyamatát és következményét mutatja be elsősorban a kiállítás, melyben több egységre bontva mélyedhetnek el az érdekes információkban. A tároló szekcióban megtudhatják, hogy az 50-es években milyen új technikai újításra ébredtek rá a gyár mérnökei, hogy a mákszecskát a lehető leggyorsabb és leggazdaságosabb módon eljutassák a feldolgozó egységekbe.
Az egész tárlatra jellemző, hogy minden interaktív módon, látogatóbarát szempontokat figyelembe véve lett kialakítva, mellyel célunk, hogy vendégeink magukénak érezhessék a tárgyakat, a Kabay család történetét. A Nyíri mezőség régészeti leleteit tárjuk vendégeink elé, nem teljesen hagyományos keretek között. A vitrinek mögött ugyanis nem csak a régészeti tárgyak, leletek lettek elhelyezve, hanem minden korszakban a rá jellemző társadalmi szerepvállalás diorámáját építettük meg. Ebbe a kronologikusan strukturált egységbe olvadnak bele azok a leletek, melyek a Tiszavasvári régiójában talált településekről származnak.
További látnivalókért látogassanak el hozzánk!

Kedvezmények és Árak
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
Egész évben
-10%
Minden belépőjegy árából Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Felnőtt belépőjegy
600 Ft
Gyermek/nyugdíjas belépőjegy
300 Ft
Családi (2 felnőtt és 2 gyermek) belépőjegy
1 300 Ft
6 éves kor alatt
Ingyenes
70 éves kor felett
Ingyenes