Veszprémi Állatkert - Veszprém
9.3
160 értékelés alapján
100 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Veszprém és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Ki mondta, hogy csak az emberek vonulhatnak be a történelembe? A Veszprémi Állatkert méltán büszkélkedhet olyan négylábúakkal, akiknek a nevét nem csak itthon, de szerte a világban jegyzik. Ma már nem csak az olyan legendás lakókról híres, mint amilyen például Böbe majom is volt. Itt van például Pablo az orrszarvú, Zuri, a kiszsiráf, de híres Alfréd, a huszármajom is. Isten hozta Boriszt és Lénát, a két szibériai tigriskölyköt is. A vadonatúj pingvin és fóka bemutatótér, valamint az Európában is díjazott Madárröpde mellett a hazánkban egyedülálló Dínó Park is felejthetetlen élményeket kínál az Állatkert látogatóinak.

Történelem

A Kittenberger Kálmán, magyar Afrika-kutatóról elnevezett intézmény Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertje. A hatalmas társadalmi összefogással, mindössze öt hónap alatt felépült állatkert kapuit 1958. augusztus elsején nyitotta meg. A festői szépségű Gulya-dombon és a vadregényes Fejes-völgyben elterülő vadasparkban sétálva Afrika szavannáitól a dél-amerikai dzsungeleken át megismerkedhetünk az Ázsiában honos vadállatokkal is, de szembetalálkozhatunk ausztrál kengurukkal, a dél-amerikai tapírral, vagy a mókás lajhárral is.

Gulya-domb

A Gulya-dombon az Afrika szavanna kifutón megcsodálhatjuk a hatalmas orrszarvúkat, struccokat és zebrákat, míg a Csimpánzházban egy üvegfal elől szemlélhetjük a vicces majmok játékát. Állatkerti sétánk során útba ejthetjük az ország legnagyobb Madárröpdéjét vagy éppen az Állatkert egyik legnépszerűbb attrakcióját, a borjúfókák és pápaszemes pingvinek medencéjét, ahol a látványetetések során a kis állatok saját produkcióval is elkápráztatnak bennünket.További látnivaló az Elefánt Park, ahol a három fiatal és játékos elefántbika, Nuka, Dinkar és Félix kapott elhelyezést.

Fejes-völgy

A Fejes-völgyi területen olyan hagyományos állatkerti állatok láthatók, mint a nagymacskák, a fekete medvék, az élénk színekben pompázó vízimadarak, de érdekességek is, mint például a játékos madagaszkári félmajmok, az igazán különleges dzselada páviánok, egy hatalmas sarkantyús teknős, a mindig kíváncsi ormányosmedvék és a kis pandák. Itt  található a gyermekek legnagyobb kedvence a Kölyökdzsungel játszóház és terrarium is. A Veszprémi Állatkert egy különleges időutazásra is invitál, egészen pontosan a triász, a jura és a kréta időszakok világába, a nemrég megnyílt Dínó Parkkal.

Állandó programok

A gyerekek az egyik sátorban dinókat festhetnek, a másikban gipszből véshetnek ki dínó csontvázat, míg a harmadik helyszínen egy mini ásatást alakítottak ki, ahol a szerencsések kincsekre is bukkanhatnak. További élményeket nyújthat a Zoo Kalandpark, amely a Veszprémi Állatkert Gulya-dombi részén található új bejárat közvetlen szomszédságában várja a gyermekeket. A Kalandparkban egy 32 kiállásos kötélpálya áll a bátor kalandvágyók rendelkezésére és animátorok segítenek a beöltöztetésben. A pálya 150 cm magasság alatt használható.

Veszprémi Állatkert értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 160 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
160 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni leginkább
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szépen gondozott, gazdag állatpark."
Fiatal pár (3 napja)
Miskolc
10
"Bár a parkoló tele volt, bent mégsem volt tömeg. Nagyon tetszik, hogy sok kis büfé van, ahol megfizethetőek a finomságok. Az étteremben is elfogadhatóak az árak, a szabadtéri étterem kifejezetten jó árban kínálja a választékát, az új klimatizált étteremben is megfizethető egy ebéd. Pár évente elmegyünk, és tetszik, hogy folyamatosan fejlődik az állatkert, mindig van újdonság."
Család nagyobb gyerekkel (3 hete)
Magyarország
10
"Több büfé is van a területen. Tiszta illemhelyek."
Család kisgyerekkel (1 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
09:00-18:00
kedd
09:00-18:00
szerda
09:00-18:00
csütörtök
09:00-18:00
péntek
09:00-18:00
szombat
09:00-18:00
vasárnap
09:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
3 500 Ft
Gyermek és nyugdíjas belépőjegy
2 500 Ft
Diák belépőjegy
2 600 Ft
Baba belépőjegy
200 Ft
Támogatói jegy
6 000 Ft
Kombinált belépőjegy (2 felnőtt + 1 gyermek)
8 700 Ft

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Akadálymentesített
  • Rossz időben is jó program
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 1.8 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség: Büfé, étterem
  • Mosdó
    Gyerekbarát szolgáltatások
  • Játszótér
  • Kiállítás
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MKB, K&H
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 2.9 km
  • Távolság vasútállomástól: 7.8 km