
Bemutatkozás
A terület a Körös-Maros Nemzeti Park része, a Holt-Sebes-Körös és az amellett húzódó tanösvény a táj jellegzetes élővilágával ismerteti meg az idelátogatót. A régi táj képét idézik a legelésző nyáj és a megjelenésével tekintélyt parancsoló szürke marha.
Programjaikkal, szolgáltatásaikkal igyekeznek minél szélesebb körben megismertetni Magyarország egyik kiemelten védett régészeti lelőhelyét, ami egyben jelentős természetvédelmi értékkel is bír, oly módon, hogy megőrzik a hely miliőjét. Autentikus környezetben interaktív foglalkozások által, egyedi élményt nyújtanak látogatóik számára.
Története
A Mágori-halom környékét a Kr. e. az 5. évezredben, az újkőkor idején vették birtokba első lakói. A vízjárta terület szárazulatain egymás után megtelepedő régészeti kultúrák házomladékainak, temetőrészleteinek, hulladékvermeinek egymásra rétegződése hozta létre a Mágori dombot. Az Alföld legnagyobb kiterjedésű településhalma az őskor folyamán, a középső bronzkor idején volt utoljára lakott. Kétezer évvel később vették birtokba honfoglaló őseink a területet, amely a XI- XII. század folyamán, a Csolt-nemzetség idején egyházi központtá vált.
Látnivalók
A korszak egymást követő templomépítkezései közül négynek az alapfala került felszínre az ásatások során. A romkert mellett, a feltárások alkalmával, az őskortól a hódoltság koráig előkerült régészeti leletek tekinthetők meg a Wenckheim Pincemúzeumban, mely 1982-től fogadja látogatóit. A kettős halom északi részén vágott régészeti szelvény segítségével, Közép-Európában egyedülálló módon, eredeti szituációban került bemutatásra az itt megtelepedett népcsoportok változatos hagyatéka.
Az emlékhely további látnivalói közt szerepel még két házrekonstrukció, a régi sárréti nádépítkezést idéző pákász tanya és a paticsfalú újkőkori lakóház, melyek segítségével betekintést nyerünk a több ezer évvel ezelőtt itt élt emberek mindennapjaiba, valamint az egykori vízivilág pákászainak életébe.
A Népi Írók Szoborparkja, később szoborpanteonja, Magyarországon egyedülállóan ad helyet azon írók, költők, tudósok és közéleti emberek szoborportréinak, akik a két világháború közt kibontakozó népi mozgalom tagjaiként, a nehéz sorban élő emberek felemelkedésének ügyét tűzték tollhegyre.
A szabadidő kellemes eltöltéséhez kulturált környezetben fogadják látogatóikat. Rendezvények, összejövetelek alkalmával akár nagyanyáink ételei is elkészíthetőek a szabadtéri búbos kemencében, vagy felidézhetőek egy-egy bográcsozás alkalmával. A pihenőrészen a kisebbeket korszerű játszótér várja.
Kedvezmények és Árak
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.