Vezetett túrák a Kiskunsági Nemzeti Parkban - Szeged

Fedezd fel Szeged és környékét
22 kedvezménykupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Szeged és környékére! Részletek
Ingyenes parkolás
Állatbarát (kisállat bevihető)

Bemutatkozás

A Kiskunsági Nemzeti Park 1975-ben alakult hazánk második nemzeti parkjaként. A KNPI működési területén közel nyolcvanezer hektárt fednek szikes élőhelyek. Ezzel a tiszántúli szikesek után a Duna-Tisza közi szikes élőhelyek kiterjedése a második legnagyobb a Kárpát-medencében. A Kiskunság szikesei ugyanakkor élőhelyi változatosságukat, növényzetük sokféleségét tekintve az első helyen állnak. Hiszen a Duna-Tisza közén mozaikosan elhelyezkedő szikesek között minden jelentős közép-európai szikes élőhelytípus képviselteti magát ezerféle helyi összetételben. Az Alsó-Tisza völgy természeti élőhelyei közül sokat megismerhetünk az egy-egy területre szervezett túrák során, a szikeseken túl a folyók és holtágak élővilágát is.

Túranaptár:

Július 6. : Hajóskapitányként a Tiszán – vízitúra jogosítvány nélkül vezethető kishajókkal:  Délelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, melyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethetnek. A hajók kezeléséhez segítséget, a túrához mentőmellényt biztosítunk. A hajók sebessége 8-12 km/h. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges! Találkozó: 8:30, Szeged, Felső Tisza-parton a vízitelep mellett, a stadionnal szemben a Foka Ökokikötő bejáratánál. Részvételi díj: 3500 Ft/fő, 4000 Ft/fő, 4900 Ft/fő hajótípus szerint

Augusztus 3.: Hajóskapitányként a Tiszán – vizitúra jogosítvány nélkül vezethető kishajókkal: Délelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, melyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethetnek. A hajók kezeléséhez segítséget, a túrához mentőmellényt biztosítunk. A hajók sebessége 8-12 km/h. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges!
Találkozó: 8:30, Szeged, Felső Tisza-parton a vízitelep mellett, a stadionnal szemben a Foka Ökokikötő bejáratánál. Részvételi díj: 3500 Ft/fő, 4000 Ft/fő, 4900 Ft/fő hajótípus szerint

Augusztus 24.: Kenus vízitúra Mártélyon –  A holtág vizén evezve madarászhatunk Mártélyon. Mentőmellényt minden résztvevőnek biztosítunk. Kenuk csak korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért előzetes bejelentkezést kérünk. A program fakultatív folytatása lehet a délutáni gyalogtúra. Találkozó: 9:00, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont előtt (a holtág parján található a mártélyi strandtól 500 méterre) Részvételi díj: felnőtt 1800 Ft, diák, nyugdíjas 1200 Ft

Augusztus 24.: Gyalogtúra a mártélyi Tiszánál –  A mártélyi Tisza vadregényes ösvényein túrázunk szombat délután. A délelőtti kenutúra fakultatív folytatása. Találkozó: 13:30, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont előtt (a holtág parján található a mártélyi strand mellett) Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft

Augusztus 31. Hajóskapitányként a Tiszán – vizitúra jogosítvány nélkül vezethető kishajókkal Délelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, melyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethetnek. A hajók kezeléséhez segítséget, a túrához mentőmellényt biztosítunk. A hajók sebessége 8-12 km/h. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges! Találkozó: 8:30, Szeged, Felső Tisza-parton a vízitelep mellett, a stadionnal szemben a Foka Ökokikötő bejáratánál. Részvételi díj: 3500 Ft/fő, 4000 Ft/fő, 4900 Ft/fő hajótípus szerint

Szeptember 14. Fotós madárles a Csaj-tón –  Ezúttal az őszi időszakban keressük fel a Csaj-tó rejtett zugait. Természetfotósoknak is ajánljuk a részvételt. Találkozó: 8.15, Csanytelek, Alsó-főcsatorna buszmegállónál (Csanytelek, Baks felőli településtábla). Részvételi díj: 2000 Ft/fő

Október 19., 26. és 27.: Őszi darules a szegedi Fehér tónál – Az őszi madárvonulás fontos egyik fontos állomáshelye a szegedi Fehér-tó. A Tisza-völgyi Bemutatóház megtekintése után a tórendszer ideális pontján bevárjuk a darvak behúzását naplementekor. Találkozó: 14.00 ,a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (az E5 főút 158-as km-szelvénynél.) Megközelítés: Szegedről helyközi buszjárattal szatymazi temető megállóig vagy személyautóval az E5 ös úton. Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft


November 2. és 3.: Őszi darules a szegedi Fehér-tónál Találkozó:14.00, a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (az E5 főút 158-as km-szelvénynél.) Megközelítés:Szegedről helyközi buszjárattal vagy személyautóval az E5-ös úton. Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft

November 9. szombat: Darvadozás 2019. november 16. szombat – Hajnali darules fotósoknak (is) a szegedi Fehér tónál Korlátozott létszámú túra előzetes bejelentkezéssel. Találkozó: 06.00, a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (az E5 főút 158-as km-szelvénynél.) Megközelítés: Szegedről helyközi buszjárattal vagy személyautóval az E5-ös úton. Részvételi díj: 3000 Ft/fő

November 16., 17., 23 és 24.:  Őszi darules a szegedi Fehér tónál Találkozó:13.30, a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (az E5 főút 158-as km-szelvénynél.) Megközelítés: Szegedről helyközi buszjárattal vagy személyautóval az E5-ös úton. Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft
 
A túrákon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a fent megadott telefonszámon!
 

Nyitvatartás

Jelenleg nyitva
Mindig elérhető
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Részvételi díj
900 Ft/főtől

Közeli szálláshelyek

9.3
Hunguest Hotel Forrás Szeged
29 250 Ft
2 fő, 1 éj, félpanzióval
22 ajándék kedvezménykuponnal
9.6 km
9.3
Novotel Hotel Szeged
15 000 Ft
2 fő, 1 éj, reggelivel
22 ajándék kedvezménykuponnal
9 km
9.6
Hotel Auris Szeged
15 900 Ft
2 fő, 1 éj, reggelivel
22 ajándék kedvezménykuponnal
10.1 km
9.5
Science Hotel Szeged
20 995 Ft
2 fő, 1 éj, reggelivel
22 ajándék kedvezménykuponnal
9.6 km
9.8
Ildikó Apartman Szeged
9 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
22 ajándék kedvezménykuponnal
10.3 km
9.3
Legközelebbi szállás
Illés Hotel és Stüszi Vadász Étterem Szeged
19 900 Ft
2 fő, 1 éj, reggelivel
22 ajándék kedvezménykuponnal
8.9 km
10
Roosevelt Apartman Szeged
13 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
22 ajándék kedvezménykuponnal
9.4 km
9.8
Aqualiget-Apartmanház Szeged
15 500 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
22 ajándék kedvezménykuponnal
9.7 km
8.1
Tisza Sport Hotel Szeged
14 500 Ft
2 fő, 1 éj, reggelivel
22 ajándék kedvezménykuponnal
9.5 km
9.9
Kandallós Apartman Szeged
12 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
21 ajándék kedvezménykuponnal
13.3 km
9.9
Kiváló

Szeged

6038 vendég értékelése alapján

  • nyugodt (3291)
  • történelmi (3211)
  • tiszta (2900)
  • nagyvárosi (2582)
  • modern (1173)
"Szeged egy igazi nyüzsgő, mégis barátságos diákváros. Mindenképpen érdemes megnézni a szegedi dómot, a zsinagógát és egy kellemes sétát tenni a Tisza-parton. Semmiképpen sem hagyható ki a Szegedi Szabadtéri játékok és az év során szinte minden hétvégére eső pezsgő fesztiválok. Szegeden kötelező programnak számít a Vadaspark és a Füvészkert megtekintése, illetve egy kellemes séta a szépen felújított, még zöldebbé váló újszegedi Ligetben. Kulináris téren is bőséges a választék, van koreai, indiai, kínai, japán, török étterem és természetesen kiváló halászcsárdák. A belváros mesés, a palotaszerű épületek pompások. Tiszta, rendezett környezet, türelmes, nyugodt emberek jellemzik a várost. Meglátszik a lakók mentalitásán, hogy itt süt Magyarországon a legtöbbet a nap. Szegeden a kedvenc úticélom Magyarországon."
Kéring Dávid - család kisgyerekkel 3 hónapja

Helyszín jellemzői

Saját parkoló
Ingyenes
Wi-fi
Nincs
Akadálymentesített
Igen
Állatbarát
Igen
Étkezési lehetőség
Nincs
Beszélt nyelvek
Magyar, Angol

Közeli látnivalók

Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak:
9.8
Legközelebbi látnivaló
-10%
Élményséta
Szeged
Minden élményséta részvételi díjából
9.1 km
9.4
-10%
Foka ÖkoKikötő
Szeged
Szezon időszakban
9.2 km
8.8
-10%
Kass Galéria
Szeged
Minden belépőjegy árából
9.3 km
9.5
-10%
Napfényfürdő Aquapolis
Szeged
A teljes árú felnőtt, nyugdíjas, ifjúsági és gyermek napi alapjegyekből …
9.6 km
9.6
-10%
Szegedi Dóm Látogatóközpont
Szeged
A belépőjegyek árából minden korcsoport számára
9.7 km
9.3
-10%
Katedrális Étterem és Kávézó
Szeged
A számla végösszegéből
9.7 km
8.9
-10%
Tisza Parti Élmény és Kalandpark
Szeged
A belépőjegyek árából
9.7 km
9.5
-50%
Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont
Szeged
Minden belépőjegy árából
10.5 km
9.4
-25%
Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda
Hódmezővásárhely
A belépőjegy árából
16.3 km
9
-10%
Alföldi Galéria
Hódmezővásárhely
Az állandó kiállításra szóló belépőjegyek árából minden korcsoport …
16.6 km