Világháborús emlékmű - Dédestapolcsány
Bemutatkozás
Dédestapolcsány településén található az I. és II. világháború hősi halottainak emlékére állított emlékmű. Az alkotás a város központi részén kapott helyet, mégpedig a Hunyadi út mellett. Ezen település is megélt nehéz éveket a múlt században. Akkoriban Dédesként és Tapolcsányként volt nyilvántartva a település, csak a későbbiekben, 1950-ben került összekapcsolásra és lett Dédestapolcsány. A háború ideje alatt Dédes 30, Bántapolcsány pedig 34 hősét vesztette el. Ezen emberek életüket áldozva küzdöttek, akik emlékére emelték a turullal díszített emlékművet.
Az alkotás tetején egy, már említett turul látható, magyar zászlóval, melyhez lépcsősor visz fel. A szobor talapzatán pedig egy emléktáblán olvasható az I. és II. világháború áldozatainak, valamint az ekkor deportált és kivégzett zsidók neve. Mindemellett egy Illyés Gyula idézet is szerepel a táblán. Az emléktábla két oldalán pedig Trianon előtti és utáni állapota figyelhető meg Magyarországnak.
A Bábhorváti felől érkezők a fő úton jobb oldalon találhatják meg az emlékművet.