Wenckheim-D'Orsay Kastély - Szeghalom
9.4
10 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Wenckheim–D’Orsay-kastély meghatározó műemléke Szeghalom városának, amely ma a helyi könyvtárnak és múzeumnak ad otthont.


A Wenckheim-D'Orsay Kastély története

A kastélyt a Wenckheim család építette az 1800-as évek körül klasszicista-romantikus stílusban. A Wenckheim gróf unokájának férje, D'Orsay Emil többször is átalakítást végzett a kastélyon, stílusát romantikus jegyekkel egészítette ki.

A sajátos romantikus díszítést az angol szakállas szemöldökpárkányok sugallják. 1945 után a gyönyörű parkja ment tönkre, majd ezután maga az épület is, ugyanis volt, hogy tollraktárnak használták. A kastély alatt óriási pincerendszer volt, melyhez több hiedelem is kapcsolódott, miszerint az alagút a város másik oldalán található Kárász-kastélyba, más szerint a Sebes-Körös-parti Várhelyiségig vezetett. 

1969-ig tanácsházként, orvosi rendelőként használták az épületet, majd varrodaként működött. 1990-ben megkezdték az építmény felújítását, aminek kivitelezését nem fejezték be és közel 20 évig elhagyatott állapotban állt. A Wenckheim-D'Orsay-kastély Szeghalom központjában található. Az épület műemléki védelem alatt áll és a hozzátartozó telek a Szeghalmi Önkormányzat tulajdona.

A Sérréti Múzeum gyakori költözése után 1985-1990-ig, az egykori Wenckheim-D’Orsay kastélyban foglalt helyet, majd 1991-től a mai napig a Simay Kisdedóvó épületében rendezkedett be. 2011-ben befejezték a kastély felújítását, aminek köszönhetően az épület csodálatos látvánnyal várja az idelátogatókat. Napjainkban a helyi könyvtárnak és a múzeumnak ad otthont.


Megközelítés

A Wenckheim-D'Orsay Kastély Szeghalom központjában, a víztorony közelében található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a kastélynál ingyenesen tudnak parkolni, a tömegközlekedők pedig mindössze 2 perc sétával eljuthatnak a legközelebbi buszmegállóhoz a bejárattól.

Wenckheim-D'Orsay Kastély értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 10 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
10 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Minden a várakozásnak megfelelő volt."
Budai Istvánné - középkorú pár (3 éve)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Idősebb pár (4 hónapja)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baráti társaság (7 hónapja)
Szeghalom

Nyitvatartás

hétfő
08:00-17:00
kedd
08:00-17:00
szerda
08:00-17:00
csütörtök
08:00-17:00
péntek
08:00-17:00
szombat
08:00-12:00
vasárnap
Nyitva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A belépőjegy árából

Árak

Egész évben
Diák, nyugdíjas belépőjegy
700 Ft
Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Csoportos belépőjegy (10 fő)
4 000 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt + 3 kiskorú gyermek 14 éves korig)
2 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Wifi
  • Akadálymentesített
  • Légkondicionált
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Értékmegőrző
  • Ruhatár

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.9 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m