
Bemutatkozás
A Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékház csak előzetes bejelentkezéssel látogatható!
Weöres Sándor szépen felújított szülői házában elegáns, állandó kiállítás várja a látogatókat. A költő házaspár emlékezetét hagyatékukból származó bútorok, könyvek, kéziratok és relikviák idézik fel. Audiopultok segítségével meg lehet hallgathatni Weöres Sándor saját elmondású és megzenésített verseit.
Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékház
Károlyi Amy unokahúgának, Károlyi Alicenak köszönhetően az épületben egy 1200 kötetből álló könyvtár is helyet kapott. Az emlékház bejárata mellett tábla emlékeztet arra, hogy 1935 májusában Kodály Zoltán is járt Csöngén.
A ház gyönyörű kertjében áll a költő szobra, Segesdi György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A három hársfát 2001 őszén ültették Szerdahelyi Pál, dr. Gonda György és Dala József emlékére, akik nagyon jó barátai voltak a költőnek.
A gyűjtemény a Petőfi Irodalmi Múzeum koordinálásával 2006-ra vált teljessé.